Kívül tágasabb

Mikortól nem érdekel a szex?

2017.09.17. 06:30, Kívül tágasabb , 77 komment

A nők kétszer akkora eséllyel veszítik el a szex iránti érdeklődésüket a párkapcsolatban, mint a férfiak – állítja egy hatalmas, több mint 11 ezer ember bevonásával elvégzett kutatás.

ferfi_es_no_kulon_foto_pixabay_com_pexels.jpg

A BMJ OPEN által közreadott felmérés nem kis mintából dolgozik, hiszen több mint 4800 férfit és közel 6700 nőt kérdeztek meg szexuális szokásaikról. A válaszok pedig több, mint elgondolkodtatók voltak.

A 16 és 74 év közötti válaszadók közül ugyanis a férfiak 15, míg a nők 34 (!) százaléka ismerte el, hogy az előző 12 hónapban legkevesebb három hónapra elveszítette érdeklődését a szex iránt. 

A férfiaknál érdekes módon a 35-44 éves korosztály esetében volt a legmagasabb ez az arány, míg a nőknél az 55-64 évesek voltak a legkevésbé lelkesek az ágyban. 

A leggyakrabban emlegetett okok között mindkét nem esetében a rossz egészségi állapot és az érzelmi közelség hiánya szerepelt az első helyeken – írta a BBC.

A nők esetében a szex iránti érdeklődés hiánya magasabb volt azok között, akik legalább egy éve tartós párkapcsolatban éltek, és ugyanez igaz azokra, akiknél a partnerétől eltérő volt a szex iránti érdeklődés szintje, vagy a preferenciái. 

A University of Southampton és a University College London szakemberei szerint viszont annak semmilyen kézzelfogható bizonyítéka nincs, hogy a nők esetében a menopauza komolyan vehető tényező lett volna a szexuális érdeklődés hiányában. 

A szakemberek ugyanakkor úgy vélték, a szexuális érdeklődés hiányának elsősorban pszichológiai okai vannak, ezért a legtöbb esetben nem sok értelme van a gyógyszeres kezelésnek. 

(Fotó: pixabay.com/pexels)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

http://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr3212830318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

karandash 2017.09.17. 10:16:48

"A szakemberek ugyanakkor úgy vélték, a szexuális érdeklődés hiányának elsősorban pszichológiai okai vannak, ezért a legtöbb esetben nem sok értelme van a gyógyszeres kezelésnek."

Tapasztalatom szerint a gina és az alkohol segítenek, hogy a lányok nyitottabbak legyenek a szexre.

Slepy 2017.09.17. 12:52:07

@karandash: Belekevered az italukba? Ejnye már.

Burgermeister 2017.09.17. 19:59:19

@karandash: tudod, akik 10-20 éve együttélnek és már csak 4-5 havonta szexelnek ott a gina meg egyéb nem segit, unják egymást és különböző okok miatt együtt vannak...ez a nagy titok!!

Könnyen elkaptuk, uram! 2017.09.17. 23:30:02

@karandash: tapasztalatom szerint nincs szükség ginára és alkoholra.
Ha anélkül nem megy, lehet, hogy nem a lányban van a hiba.

morpheus. 2017.09.17. 23:32:35

A megszokás + az érzelmek megszűnése, a szerelem vége, a kiábrándulás. Mindez kábé 40 körül szokott rendszerint bekövetkezni. Tanulság: kihasználni a 20 -as és 30 -as éveinket + körültekintően nősülni.

weasel 2017.09.17. 23:42:37

A szexuális érdeklődés megőrzésében a kitartottság is beválik. Hajrá sugar daddy-k!

Kard 2017.09.17. 23:46:41

Alapvetően a (kis)gyerek az egyik ami megöli a szexet. Megszűnik a spontaneitása az egésznek. Van este 2 órátok amit egymásra fordíthattok, de akkor meg hullák vagytok. Hétvégén van még két óra amikor alszik délután és kész.

Fekete Mamba 2017.09.18. 01:09:43

"nőknél az 55-64 évesek voltak a legkevésbé lelkesek az ágyban."
Szóval a brit tudósok felfedezték a klimaxot.

karandash 2017.09.18. 04:26:08

@Kard: nem a kisgyerek, hanem a nőnek az a tulajdonsága, hogy csak addig akar szexelni, amíg cserébe kap valamit. Anyagi biztonságot, státuszt, egy illúziót, hogy megéri neki. Amint megjön a gyerek, az állami jogrendszer a nő mellé áll, akármit tesz, a férfinek fizetnie kell utána, ezért a nő már nem kényszerül rá arra, hogy szexeljen a betevőért, a férfi által nyújtott anyagi biztonságért. Ugyanis a gyerekre hivatkozva tudja sakkban tartani a férfit, az állami erőszakszervezetek mellette állnak. A modern nő nem a férfivel köt szövetséget, hanem a szociális állammal, ami a férfiak adóiból támogatja akkor is, ha elválik és egyedülálló anya lesz. Az állam jutalmazza azt a nőt, aki válik.

karandash 2017.09.18. 04:29:22

@weasel: igen, az a nő, aki nem ér révbe, nem veszi el a férfi, nem szül gyereket, ezzel nem teszi rá a kezét a férfi vagyonára, az kénytelen szexelni, kooperálni a férfival.

tnsnames.ora · http://liftinstinct.blogspot.com 2017.09.18. 07:39:47

Nehéz szétválasztani az ocsút a búzától, a "brittudóst" a komplementerétől. Azonnal felmerül a kérdés: mit vár az ember egy rövid poszttól - mármint a kommenteken felül :)?! Én speciel legalább minimum egyetlen belegondolnivalót.

Szerintem ezt a szintet hozza a blogposzt. Az utolsó bekezdés ugyanis erősen ugyanakkor elég pontosan (kevesebb első- és másodfajú hibával) általánosít. És ebbe még a karandash által említett társadalmi csapda is benne lehet. Ha ezt észreveszi az ember, akkor a diagnózison túljutva máris elmélkedhet azon hogyan javíthat/segíthet egy-egy konkrét esetben is: hiszen nemcsak az élet, hanem szexuális együttlét időben átívelő hossza, öröme is kitolható, fokozható.

"A szakemberek ugyanakkor úgy vélték, a szexuális érdeklődés hiányának elsősorban pszichológiai okai vannak, ezért a legtöbb esetben nem sok értelme van a gyógyszeres kezelésnek."

Bafana 2017.09.18. 08:42:56

"Ha szexet akarsz, küld el hazulról a gyerekeket!
Ha jó szexet akarsz, menj el te is!"
A.B.

indapass 2017.09.18. 08:49:27

@tnsnames.ora: Egyetértek. A jó működéshez karban kell tartani a párkapcsolatot.

FlybyWire 2017.09.18. 09:11:55

6 és fél éve vagyok az asszonnyal, de a mai napig ha csak hozzámér, már dugnám, mint a lopott biciklit :)
Pedig nem bikinimodell, az arca szép de amúgy átlagosan formás. Mégis, az első perctől folyamatosan olyan szexuális hatással van rám, mint előtte nők tucatjai közül senki.

Az a bizonyos "kémia" ugyanis, ha tetszik, ha nem, létezik.
És ha passzol, na az kva jó :D

FlybyWire 2017.09.18. 09:14:26

@Kard: megnehezíti, ez tény, de amikor összejön, akkor olyankor még jobb :D

Leptis Magnaq 2017.09.18. 09:25:49

@karandash: a nő cserébe kap valamit: érdeklődést, figyelmet, magára adó férfit.Addig van kedve a szexhez,ha férje az illető, ha nem!

steery 2017.09.18. 09:35:32

Az érdekli az embert, ami új információkat, tapasztalatokat jelent a számára és jobbá, szebbé, gazdagabbá, boldogabbá teszi az életét. Tehát előrevivő a számára. Pozitív visszacsatolást nyújt a megtapasztalása. Ennek hiányában természetes az érdeklődés elvesztése. Ha a világon minden dologgal kapcsolatban így reagálunk, akkor a szexszel kapcsolatban miért reagálnánk máshogy?

whoamiohmy 2017.09.18. 09:37:04

@karandash: annyira jó, hogy végre egyre több helyről köszön vissza a Red Pill! Végre normális, a valósággal összeegyeztethető véleményék is feltűnnek az eddig szinte 100%-ig manginasitott magyar blogoszferaban! You've made my day! Köszönet!

FlybyWire 2017.09.18. 09:42:54

@steery: például mert az mindig jó? Mármint ha normálisan csinálod?
Sőt, még változatos is.
Elég szürke képet fest ez a komment a nemi életedről ;)

odamondó 2017.09.18. 09:43:35

@karandash: sok igazság van benne de nem ennyire élesen egyértelmű. Szerintem a szülés hormonális változásai alatt a nő végre a valóságnak megfelelően látja a párját és ilyenkor gyanítom sok nő döbben rá mekkora "lúzerrel" jöttek össze aztán kezdődik a folyamatos piszkálódás meg a férfi megváltoztatásának probái. Csak akkor már késő a fickó meg főleg nem érti eddig minden rendben volt...

Olyan ez amikor a gyerek először rádöbben, hogy a szülei nem a világ legfantasztikusabb emberei ccsak egy szülőtől nem válunk el ennek az illúzió leomlásától viszont ferjtől elválnak a nők.

FlybyWire 2017.09.18. 09:44:08

@karandash: "a nőnek az a tulajdonsága, hogy csak addig akar szexelni, amíg cserébe kap valamit."

Nem kétlem, hogy sok ilyen van, sőt talán a többség, de speciel nem mindenki jár szarul :)

FlybyWire 2017.09.18. 09:53:00

@odamondó: majdnem minden válás innen indul, általábn a nő természetétől és neveltetésétől függ, hogy hogyan reagálja le a rideg valósággal (és öregedő férfival) való első reális szembesülés okozta csalódást, kiábrándulást.
Ha klasszikus, konzervatív neveltetésben volt része, általában hajlamosabb lesz az együttműködésre (hozzuk ki együtt, amit lehet a kapcsolatból, még akár jól ki is jöhetünk), ha durván konzervatív a saját családja, akkor még a egészen szar kapcsolatban is benne marad, ami nem jó, stb.

Ha liberálisabb szellemű, akkor meg a saját belső értékei, gyereke(i) iránti szeretet, kötődés, a férje iránti, érzelmektől független tisztelet segíthet abban, hogy a szerelem elmúltával tiszteletre alapuló szeretetteli kapcsolat maradjon meg.
De hogy egyáltalán legyen ezekre esély, a jó minőségű szexnek meg kell maradnia, ergo a kémiának stimmelni kell!

Ha valaki olyanba szeret bele, akihez amúgy fizikailag nem, vagy csak kicsit vonzódik, az a fenti krízisek eljövetelekor sokkal nagyobb eséllyel válik majd el.

Klesk 2017.09.18. 10:21:04

Sajna nekünk sem működik, szerintem itt is a gyermekek utáni változások az okok. Én meg már elfáradtam a próbálkozásokba. Nem sok köszönet van úgy az egészben, ha csak az egyikünk akarja, a másik meg hosszas unszolásra áll kötélnek. Volt olyan kapcsolatom, ahol a lány ugyanannyira akarta, ha nem jobban, mint én. Na az volt a normális. Az összes körüludvarlós, csak hangulatcsinálásra működős lány teljes kudarc és kerülendő.

Burgermeister 2017.09.18. 10:44:18

@karandash: Azért ezt gondold át, a nők szeretnek szexelni, csak ugy is...hogy semmit nem kapnak érte.

odamondó 2017.09.18. 11:00:19

@Burgermeister: olyan nincs, hogy nem kapnak érte semmit. Legrosszabb esetben is törődést figyelmet kapnak meg pár óráig valaki a tenyerükön hordozza őket.

FlybyWire 2017.09.18. 11:24:48

@Klesk: ha nincs meg a kémia, ha nem gerjedtek már csak egymás fizikai közelségétől is, akkor elég nehéz lehet.
Volt egy 5 és fél éven át tartó kapcsolatom, ahol jó, ha 2 évig ment a szex, pedig gyerek sem lett. Utána csak küszködés volt.
Akkor én sem hittem volna el, hogy létezik olyan nő, akinek már a sima közelségétől, érintésétől felizgulok, és ez évek alatt sem változik semmit.
Sokáig kell keresgélni, de ha megvan, az iszonyat jó :)

Klesk 2017.09.18. 11:41:12

@FlybyWire: A dolgot ismerem, csak nem attól a lánytól lett családom, akivel veszettül jól ment. Azt meg mégsem mondhatom a gyerekeknek, hogy azért hagytam ott anyátokat, mert nem volt eléggé lekezelve a rudim. Elég önző dolog lenne. Szóval kilátástalan a helyzet...

FlybyWire 2017.09.18. 12:09:36

@Klesk: a kémia nem a rudi lekezeléséről szól.... ajjaj.

Klesk 2017.09.18. 12:14:55

@FlybyWire: Hogy kémia, pszichológiai tényezők, elvek, érdek, vagy a mennybéli jóisten sugallata a dolog elindítója, az nekem már teljesen mindegy lenne. Csak ne évszakonként legyen valami, mert messze még a karácsony...

odamondó 2017.09.18. 12:52:28

@Klesk: nem kell otthagyni. El kell mondani, hogy neked több szexre van szükséged és ha ezen ő nem akar változtatni akkor majd megszerzed máshol.

Bafana 2017.09.18. 12:56:34

@FlybyWire: A 6,5 év semmi. Majd 5- 10 év múlva rájössz, hogy az lesz az előjáték, hogy könyörögsz neki :) Aztán belefáradsz abba is.
Ja, csak vígasztalni akartalak :D

Klesk 2017.09.18. 13:13:55

@odamondó: @Bafana: Nekem kb 3 éve megy a könyörgés és semmi. Elegem van, undorítóan megalázó érzés, hogy állandóan tukmálni kell magamat, és lehet, hogy néha célt ér. De akkor is tudom, hogy ezt csak én akartam. Totál lerombolja a lelket és az önbecsülést. A 'megszerzem máshol' 10-20 évvel ezelőtt remekül működött volna, de már nem. Ma csak a fizetős verzió működne, de arra nem vitt rá a lélek. Pedig több bennfentes haverom állítja, hogy onnantól nyílik majd meg a világ. Hát...

Burgermeister 2017.09.18. 13:15:49

@odamondó: ezt bele értem alapból, ennyi

indapass 2017.09.18. 13:16:58

@Bafana:
20+ éve vagyunk együtt a férjemmel, van jó pár gyerek, és nem kell könyörögnie (meg nekem sem)...

Drednaught 2017.09.18. 13:17:46

A nők tényleg a javakért cserébe dugnak, ez van.
Ha jót akarsz, ügyesen adagold a jószágokat, hogy megőrizd benne a "lelkesedést", vagyis soha ne vedd el. Neki is csak jót teszel vele így, hidd el.

Drednaught 2017.09.18. 13:19:36

Mellesleg a kurvázás valóban sokat segít.
Sokat dob már az is az ember önbecsülésén, hogy nem kell imádkozni azért, ami JÁR NEKI. Fizetni meg így is, úgy is kell érte...

Klesk 2017.09.18. 13:26:29

@indapass: Király helyzetben vagytok, de sajna ez engem és sok férfitársamat ez nem vigasztal...

FlybyWire 2017.09.18. 13:31:41

@Klesk: pedig hidd el, hogy szinte minden a feromonokon múlik. Ha azok összeillenek (és ez nem 0 vagy 1, hanem 0-100 között bármi, felfelé logaritkmikusan csökkenő esélyekkel), akkor mindig menni fog.
Akkor is, ha utáljátok egymást.

FlybyWire 2017.09.18. 13:32:56

@Klesk: megette a rosseb ha könyörögni kell.
Úgy kell viselkedni/kinézni/megnyilvánulni, hogy férfiként tekintsen rád.
Ha könyörögsz, a büdös életben nem fog férfinak nézni.

FlybyWire 2017.09.18. 13:34:42

@Bafana: Ezen nagyon meglepődnék :) Persze lehet, hogy ötvensok évesen már én nem fogom igényelni annyira, de hogy rám akkor is ilyen hatással lesz, az tuti (11 évvel fiatalabb btw). Aztán lehet, hogy nekem már nem lesz olyan hatásom rá (hormonok változása stb.), akkor azt elfogadom, és majd közös megegyezéssel megoldjuk máshogy. Ha lesz rá igény.

tomhardynészonja 2017.09.18. 13:40:07

"Ön olyan vonzó asszonyom, hogy boldoggá tenne, ha lekezelné a rudimat" :))

Hát igen, lassan a kielégületlen emberek bolygójává válik a Föld:( Rengeteg házasság/kapcsolat megy tönkre amiatt, hogy totálisan eltérőek az igények. A szerető tartás meg nem kifejezetten elfogadott, így marad a vergődés, titkolózás meg a HD poresz. Meg hát elég nehéz elképzelni, hogy X év után is ugyanolyan heves vágy fogjon el mindenkit, mint az első években. Csodálom azokat a párokat, ahol ez a dolog jól működik, és sok évvel később is szeretettel, tisztelettel tudnak a másik felé fordulni. Ahhoz viszont olyan sokat kell tenni mindkét félnek a kapcsolatba, amihez keveseknek van energiájuk. Pedig megéri.

Klesk 2017.09.18. 13:42:28

@FlybyWire: Férfiként tekint, azzal nincs gond. Ha látnál személyesen, te is így gondolnád, hidd el! :-) A sport az életem így középkorúként is. Úgy mondanám, hogy a gyerek után aszexuális lett. Felteszem ez a hormonok mutatványa, mert emlékszem még a gyerekkoromra, hát engem sem érdekeltek a nők. Aztán amikor már volt tesztoszteron, akkor hirtelen semmi más nem érdekelt. Így lehet ez itt is: ha biológiailag nem kívánós, akkor nem megy. Lehet, hogy egy másik fickóval újra szólna a citera neki, de velem nem. Sajnos ezen képtelen vagyok segíteni.

odamondó 2017.09.18. 14:09:52

@Klesk: minden nőért fizetni kell a kurva meg féltékenységből felhívni se fogja az asszonyt így sokkal nagyobb biztonságban vagy.:-)

Klesk 2017.09.18. 14:14:58

@odamondó: Tudom, és teljesen igazad is van. Itt Magyarországon szerencsésen olcsó ez a szolgáltatás, és van barátom, aki százas nagyságrendben vette igénybe, de még egy minimális viszketéssel sem volt gondja. Eddig minden tapasztalt férfi szerint a lányok tiszták, igényesek, a barátnő feeling valós. Persze nem az útszéli kétezres lányok, hanem a 10-20 ezres sávban lévők esetében. Az egyetlen, ami visszatart a pszichés gát. Komolyan félek tőle, hogy ha ez elmúlik, akkor bár vigyorgó arccal rohangálok a világban, de pénzem az nem sok lesz. Nagyon szomorú ez: szeretem a családomat, nem akarom ráerőltetni magam senkire, de a testem kéri, ami jár neki. Nem így akartam élni.

FlybyWire 2017.09.18. 14:29:49

@Klesk: félreértettél.
Lehetsz te maga Anonisz is külsőleg, és illatos mint egy rózsabokor, de ha egyszer is könyörögni kezdesz, magát a férfi esszenciádat bukod. Azonnal.

Ha neked a külső jellemzi a férfit, akkor nem lep meg, hogy nem érted a problémát.

Segítek: a nőknek az agyukat kell először beindítani, és ehhez pedig az érdeklődésüket kell felkelteni, majd fenntartani.
Az pedig köztudott, hogy a nőket sokkal inkább érdekli a hódítás, mint a "rendszeres betakarítás" a hátsó kertből :)

Klesk 2017.09.18. 14:38:12

@FlybyWire: Volt nekem olyan barátnőm, akit nem kellett meghódítani. És így kapcsolatban nem is akarok már meghódítani senkit. Egyenrangúak vagyunk, engem sem akar elcsábítani, megszerezni az asszony, én sem fogom már. Van egy szint, több év hiábavalóság után, amikor az ember feladja. Feladnám a kapcsolatot is, és keresnék olyan lányt, aki magától is kíván, akivel van kémia, vonzalom, tűz. De a család köt.

4bigel 2017.09.18. 14:47:22

@Klesk: azt hiszem túl sokan vagyunk, akik értik minden szavadat. Még a szóközöket is.

FlybyWire 2017.09.18. 14:49:24

@Klesk: na, akkor csak elértünk oda, hogy igazából ő sem izgat téged. Csak a megszokott szexet várnád el, de lángolás sincs.
Így nem könnyű, és ez ismét aláhúzza a tényt, hogy a tartósan jól működő kapcsolat alapja a kölcsönösen egymás iránt érzett vágy. Ami ideig-óráig szinte minden idegennel megvan, de tartósan csak a hormonálisan legjobban stimmelő partnerrel.

Azzal meg nem mindenkinek adatik meg, hogy találkozzon, vagy sokszor nem megfelelő helyen/időben/korban stb.
SZóval tudom, hogy mákos vagyok, és még csak azt sem mondom, hogy nem voltam megalkuvó semmiben. Egy csomó mindenben igen, viszont EBBEN az egyben nem - amikor 5-6 év alatt 15-20 tényleg csinos, formás lány sem tud úgy igazán, "instant kattanással" felizgatni, akkor amikor eljön végre egy ilyen, ott már ez a tényező nagyon, nagyon súlyosan ül a mérleg megfelelő nyelvén :)
Nem lett fiatalon családom, de ez legalább meg is marad :D

FlybyWire 2017.09.18. 14:51:00

"mérleg megfelelő nyelvén" - akarom mondani serpenyőjében.

FlybyWire 2017.09.18. 14:53:00

@Klesk: amúgy meg félreértettél, nem neked kell(ene) újra meghódítanod a párodat, hanem az érdeklődését kellene felkelteni. Extrém példa a megcsalás, de sokaknál mégis beválik. Gyerekes butaságnak tűnik, hogy azért kattanjon rád a nő, mert azt mutatod, hogy már nem érdekled annyira, de van akinél beválik.

Klesk 2017.09.18. 14:58:23

@FlybyWire: Dede, nagyon is fel tud izgatni. Úgy tetszik, ahogy van. Ha hajlandó szeretkezni, akkor nagyon szuper vele. Ó, semmi panaszom nincs e téren. Teljesen jól együtt élhető, nem balhés, szeretetre méltó. Csak nem akar szeretkezni. Úgy érzem, ez őt is bántja tulajdonképpen. A kapcsolatot belülről ismertve szerintem az ok továbbra is a gyermek utáni depresszió, hormonális változás. Belső dolgok, amiken én nem tudok segíteni, hanem neki magának kell leküzdenie őket. Életem depressziós szakaszaiban én sem kívánok testi kapcsolatot. Nem tudom milyen anyának lenni, sokat olvastam a témában. A skála széles. Vannak, akiknek sima ügy és semmi változást nem okoz. A másik végén meg a gyermek- és öngyilkos anyukák vannak. De a 'szex nem működik' sajnos nagyon gyakori, még a baráti körben is. És az ok mindig azonos: semmi nem változott, csak a gyerek/gyerekek jelenléte.

FlybyWire 2017.09.18. 15:04:21

@Klesk: a gyerekek jelenléte egészen biztosan nincs összefüggésben az aszexualitással (a miénk 4 éves egyébként).
A depresszió viszont egyértelműen. Az meg nem ritka a pici gyerekes anyukáknál, és nem is mindig van diagnosztizálva (ergo kezelve sem).
Ha a feleséged egészséges, régen szerette a szexet, akkor jó eséllyel lelki gondja van. Érdemes lenne először azzal foglalkozni, azt rendbe tenni.
Egészséges testű-lelkű nőnél a szexuális vágy alap.

Persze most lehetnék gonosz, és mondhatnám, hogy lehet, hogy kívánja ő nagyon is, csak nem veled, de hagyjuk meg ezt az esélyt most pályán kívül. Mondjuk volt haverom, aki évekig meg volt győződve róla, hogy a felesége aszexuális, aztán válás után kiderült, hogy egy fenéket, csinálta ő rendszeresen - csak mással. De legalább ott nem volt gyerek.

FlybyWire 2017.09.18. 15:09:44

Arról egyébként könyvtárakat írtak tele, hogy a gyerekek születése után ott buknak el a legtöbben, hogy többé nem férfinak/nőnek kezelik a társukat, hanem apának/anyának. Így is hívják egymást sokszor!
Majdnem beleestünk ebbe a hibába mi is, szerencsére még időben észbe kaptunk, és a lehetőségekhez képest elkezdtük egymást ismét nőként/férfiként kezelni. Randik, vacsik, kedveskedések. dícséretek. Ha a nőnek már gyereke van, akkor biztonság-igénye is, és ha értékelünk minden kis (számunkra alap dolognak tűnő) vackot, amit csinál - egy mosogatás/vasalás, bármi), akkor látja, hogy értékeljük a meglétét, amit tesz, számítunk rá - biztonságban érzi majd magát, fontosnak, hasznosnak, stb.
Persze mindenhol másképp működik, de a jó szexhez először a megfelelő lelki állapot is kell.

Klesk 2017.09.18. 15:10:50

@FlybyWire: A pályán kívüli lehetőség nekem is felmerült. Tudod mit? Nem zavarna, ha ez kiegyensúlyozottá tenné annyira, hogy velem is tegye. Ne lássam, ne alázzon meg vele nyíltan, de most sem nézem, hogy mikor mit tesz. Ne amúgy nem hiszem, hogy így lenne. Magam többet tenni nem tudok: a viselkedésem olyan, mint régen, sőt az évek múltán talán higgadtabb és kiegyensúlyozottabb. A testem csak jobb lett. Ha régen kellettem (és kellettem bizony!), akkor én tartom a szintet. Az 'egészséges testű/lelkű lányoknál a szexuális vágy alap' kijelentéseddel nagyon vitatkoznék! Sok-sok ezzel ellentétes tapasztalatom van!

FlybyWire 2017.09.18. 15:19:08

@Klesk: azért vitatkozol vele, mert nem igazán tudod diagnosztizálni, hogy egészséges-e a lelke az adott nőnek.
Irgalmatlan nehéz ugyanis! Nagyon kevés az a nő, aki egyáltalán felfedezi magán, hogy nincs rendben. Inkább csak őrlődnek, tipródnak, beletörődnek, elfogadnak, nem szólnak. Közben szarul vannak, nincs kedvük szexelni, stb.
A "klasszikus" szerkezetű családban ráadásul a gyerekek meg a házimunka nagyobb része is rájuk van tolva, úgyhogy idejük meg energiájuk sincs sem arra rájönni, hogy szarul vannak, nemhogy megfogalmazzák maguknak, vagy a párjuknak.

Ezt tetézi még a sok barom, frusztrált női magazin (Vogue Cosmo stb.) a totálisan félreértelmezett "valósítsd meg magad" hülyeséggel, ami kb. abban merül ki a magyar htb meg dolgozó anyukáknál, hogy kufircoljon félre meg váljon el.
Amitől utána meg még lelki roncs is lesz (ahogy a gyerekei és a volt párja is).

Na szóval jó szar a helyzet manapság, a környezet is szar (elszigetelt, csak magukra utalt kiscsaládok), túl sok hajtás, stressz. Rohadt nehéz egymásra de még a saját bajainkra is figyelni. Általában ez a gyökere mindennek.

Mi amúgy szintén majdnem belementünk ebbe a dologba, de óriási erőfeszítésekkel utánajártunk a lehetséges megoldásoknak, és nagyon megérte. De ez már elég messze van az eredeti témától, hogy meddig és mitől gerjednek egymásra a párok :)

FlybyWire 2017.09.18. 15:20:52

@Klesk: amúgy meglehetősen felszínes faék a gondolkodásod, ha tényleg azt hiszed, hogy a külsőd meg az egyforma viselkedésed miatt "kellene" rád gerjedni az asszonynak.
Sokkal többet érnél el pár jó hosszú, mélyre menő beszélgetéssel, ami nem rólad, hanem róla szól :)

FlybyWire 2017.09.18. 15:23:34

"A nőknek először az agyát kell megdugni" - képletesen nyilván.
Ez 20 évesen még elég könnyű, mert megfelelő gyutacs esetén lobbannak azonnal.
Egy 40-es két gyerekes, fáradt anyukához a kigyúrt lepkeizom önmagában már nem fogja beröffenteni. Neki már a lelkét kell alaposabban kezelésbe venni először.

Klesk 2017.09.18. 15:26:02

@FlybyWire: Szerintem nem csak az az ok, hogy a lelke nincs rendben. Itt egy jó összefoglaló felmérésekre támaszkodva. Itt is azt mutatták ki, hogy a nemek szexuális igyekezete és igénye markánsan más.
www.webmd.com/sex/features/sex-drive-how-do-men-women-compare#1

Klesk 2017.09.18. 15:27:18

@FlybyWire: Amúgy mivel személyesen nem ismersz, csak pár mondatnyi kommentekből, szerintem ilyen 'faék' dolgokkal ne minősíts kérlek.

Bafana 2017.09.18. 15:51:18

@indapass: Nem mondom, hogy nem létezik fehér holló, de ritka :)

FlybyWire 2017.09.18. 15:58:53

@Klesk: nem tenném, de már harmadszor hozod fel a csodálatos külsődet, és mintha ettől várnád, hogy rádgerjed az asszony.
Ez bizony igen erős leegyszerűsítés, egyben tévút.
Ha tényleg ezt hiszed, akkor elég nagy tévedésben vagy.
A megfelelő külső szükséges, de nagyon nem elégséges.

Klesk 2017.09.18. 16:50:03

@FlybyWire: Akkor félreértetted. Arra akartam rámutatni, hogy mind külsőben, mint viselkedésben igyekszem olyannak maradni, amilyennek megszerettek. Mi mást tudnék tenni, mint fenntartani azt az állapotot, ami régen, éveken át megfelelt? Úgy gondolkozom, úgy beszélek, olyan a stílusom, úgy nézek ki, úgy viselkedek ma is. Csodálatosnak csak te mondtad a külsőmet, én nem. Ezt írtad: 'Úgy kell viselkedni/kinézni/megnyilvánulni, hogy férfiként tekintsen rád.' Erre reagáltam, hogy a viselkedésem azonos, a külsőm a sportból eredően jobb, a férfias szintet bőven megüti. Más, férfira jellemző tulajdonságot nem említettél.

Sadist 2017.09.18. 18:48:17

@Klesk: A feleséged hozza a papírformát. Támogatás pipa, gyerek pipa, tőled már semmi másra nincs szüksége.
Más férfivel simán szexelne, mert az ösztön dolgozik benne, hogy különböző férfiaktól legyen utódja.

Feltételekhez kellene kötnöd a támogatásodat, nem csak úgy alanyi jogon adni a feleségednek.

Nyugodtan menj el kurvázni, mert a szex jár neked (az idióta feministák sipítozását meg szard le), a feleséged kötelessége volna gondoskodni a kielégítő szexuális életedről, de ha ezt nem adja meg, akkor máshogy kell megoldanod. Te vagy a család alapja, ha nem vagy rendben, akkor az egész család nincs rendben, épp ezért fontos, hogy elsősorban a saját érdeked nézd és megoldást találj a problémára.

Sadist 2017.09.18. 18:54:14

@Klesk: "A pályán kívüli lehetőség nekem is felmerült. Tudod mit? Nem zavarna, ha ez kiegyensúlyozottá tenné annyira, hogy velem is tegye. Ne lássam, ne alázzon meg vele nyíltan, de most sem nézem, hogy mikor mit tesz. Ne amúgy nem hiszem, hogy így lenne."

Azért egy apasági teszt nem ártana. Néhány tízezer forintért már csinálnak névtelen DNS tesztet.

Klesk 2017.09.18. 19:12:05

@Sadist: Vajon az eredménye min változtatna? A gyermek/ek engem tekintenek az apjuknak, az én rokonságomban nőttek fel. Nagyi, nagypapa, nagynéni. Ha kitaszítanám, a gyereknek fájna a legjobban, aki semmiről nem tehet. Tudomásul venném, hogy nem az enyém, és örökbefogadottként tekintenék rá. Gyermeken nem állhatok bosszút.

Mrs.Columbo 2017.09.18. 19:46:34

@karandash: Te most komolyan azzal dicsekszel, hogy józanul egy nő sem akar veled dugni? :'D

rozsomák 2017.09.18. 19:53:02

@Klesk: Nekem ugyan gőzöm sincs, hogy a feleséged megcsal-e, hisz azt se tudom, ki vagy, de ...

... amíg a férfiak számára a szex alapvetően az élvezet forrása, addig a nők eszközként használják más céljaik elérésére. Emiatt korlátozzák a pinához való hozzáférést, hisz a bármikor rendelkezésre álló pina nem vethető be hatalmi eszközként egyéb játszmákban. Ezt a nő akkor is gyakorolja, ha neki is van kedve a szexhez, de hogy a korlátozást számodra fenntartsa, nem veled műveli, hanem mással. Direkt ezért.
Így állhat elő az a helyzet, hogy bár mindkét fél szexelne, de a szex egyéb eszközként való funkcionálása miatt mással szexeltek.
És az is biztos, hogy a nők ezerszer ügyesebben bonyolítják a kalandjaikat, ezért ezerszer ritkábban buknak le, mint a férfiak.

Ebből számodra az a kiút, ha megérteted vele, hogy ha te mással szexelsz. az nem megcsalás.. hisz nem lehet olyan valakit megcsalni, aki eleve nem szexel, sőt, alapvetően ő csalt meg téged azzal, hogy megvonta tőled a szexet, hisz házasság előtt ilyen, hogy nem szexeltek, szóba se kerülhetett volna, akkor nem lett volna házasság.
És ebből nem lehet kimagyarázkodni, hisz ha fontos a szex, akkor szexelni kell, ha meg nem fontos, akkor miért érdekes, hogy Te mással szexelsz.

Kard 2017.09.18. 20:13:58

@karandash: Szerintem félreérted amit írtam. Valszeg nem volt még gyereked :). Itt nem arról van szó, hogy nem akar az asszony hanem egyszerűen nincs rá időd amikor meg lenne akkor hulla fáradt vagy.

Sadist 2017.09.18. 21:49:34

@Klesk: "Vajon az eredménye min változtatna?"

Nagyon is sokat, de nem a vélelmezett gyerekeidhez, hanem a feleségedhez fűződő viszonyon, ha netán kiderülne, hogy mégse tőled vannak. Az ugyanis azt jelenti, hogy jellemhulladékot vettél el, aki a lehető legaljasabb dolgot követte el ellened, amit csak lehet.
Hosszú évekig szívta az erőforrásaidat és cserébe még csak nem is neked szült gyereket.

Ha egy ilyen szituációra csak megvonnád a vállad és azt mondanád, hogy "na bumm, van ilyen", akkor menthetetlen vagy.

karandash 2017.09.19. 02:54:54

@Mrs.Columbo: vicc vót, de látom legközelebb ki kell tennem az orros, kacsintós szmájlit is minden viccesnek szánt mondatom után

;-)

FlybyWire 2017.09.19. 10:49:53

@Klesk: Ok, így már érthetőbb - a könyörgés viszont semmilyen férfias viselkedésbe nem illik bele, de lehet, hogy csak túloztál ezzel.

FlybyWire 2017.09.19. 10:50:43

@rozsomák: ". amíg a férfiak számára a szex alapvetően az élvezet forrása, addig a nők eszközként használják más céljaik elérésére"

Kívánom, hogy egyszer találkozz majd olyan nővel is, aki tényleg, önmagáért élvezi a szexet. Hidd el, teljesen más mint amit eddig tapasztaltál ;)

rozsomák 2017.09.19. 16:01:34

@FlybyWire:
Már sokkal találkoztam és a legtöbb nő élvezi, ezt írtam is - neked viszont ezek szerint nemigen megy az olvasás.
De ha hatalmat lehet vele gyakorolni, akkor az a nő is hajlamos rá, amelyik élvezi is.

(Ha ezt nem tudod értelmezni, az nem az én problémám.)

karandash 2017.09.20. 05:58:34

@FlybyWire: a nők jó része élvezi a szexet, de a libidójuk tizede az átlag férfiénak. Ebből következik, hogy a nők fel tudják használni a szexet manipulációra, arra, hogy elérjenek vele valamit. Ha a kereslet és kínálat egy nagyságrenddel eltér, ez felhajtja az "árat".
Írok egy példát, hogy még te is megértsd: egy taxisofőr vagy Uber sofőr mondjuk imád vezetni, ez a hobbija is, élvezi minden percét, de azért nem fog ingyen furikázni külföldi turistákat, akiktől meredek összegeket is legombolhat azzal, amit amúgy is élvez, autóvezetéssel. Ha az utcán nincs más kocsi, ami felvenné a turistát, akkor (ha szabad piaci árazás van), akkor a taxis vagy uber sofőr hirtelen elkezdi felhajtani az árait.
A nők nagy része is élvezi a szexet, de ha valakitől egy kis hízelgéssel, zsarolással, manipulálással, herenyalogatással eltartást, kocsit, lakást csikarhat ki, aki amúgy még szimpatikus is neki, akkor nem fog nemet mondani a lehetőségre. Főleg ha eleve arra nevelik, hogy egy fiúnak a tenyerén kell hordoznia a lányt, ha igazán szereti.

indapass 2017.10.07. 13:12:58

@Bafana:
Tisztában vagyok vele, hogy meg kell becsülnünk egymást. Nem dicsekedni jöttem, csak mondani, hogy azért van ilyen is.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • dukeekud: "vásárlók összezavarása" Es pont ezert idonkent at is rendezik az uzleteket, hogy ne lehessen rutinbol fel perc alatt osszekapkodni a dolgokat. (2017.10.22. 00:43) A szupermarketek tíz trükkje
  • commentes nikk: @commentes nikk: bazmeg, most látom, hogy azért, mert ez egy februári poszt (legalább a memóriám rendben van). A blogszerkesztő bestohlozott, vagy mi a picsa van már? (2017.10.22. 00:25) A szupermarketek tíz trükkje
  • commentes nikk: A kurva életbe tényleg, ez a szar lista már vagy tízszer volt csak idén főoldalas különböző blogokban, szerintem ez is leadott már valami hasonlót, miért kell kamukontenttel kitömni a blogketrecet? (2017.10.22. 00:24) A szupermarketek tíz trükkje
  • sanyikám: @FredPiszkos: Nem jól látod, mert értem. Jó szurkolást! :) (2017.10.21. 17:42) Egy bizarr város
  • FredPiszkos: @Kovacs Nocraft Jozsefne: Amelyiket szeretnéd, rád bízom. (2017.10.20. 11:42) Egy bizarr város
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es