Kívül tágasabb

A filmtörténet legnagyobb kihagyott ziccerei

2017.08.30. 06:30, Kívül tágasabb , 36 komment

Vannak a filmtörténetnek ikonikus alkotásai, azon belül pedig olyan szerepei, melyeket egyszerűen el sem tudunk képzelni, hogy más játsszon, mint akivel végül a mozi elkészült. Persze sokszor előfordul, hogy az adott színész csak a második (vagy sokadik) választás volt a szerepre, aki pedig visszautasította a lehetőséget, azóta is bánhatja. Most néhány nagy kihagyott ziccert mutatunk be.

travolta_hanks.jpg

Molly Ringwald - Pretty Woman 

Ma már talán kevesen emlékeznek Molly Ringwald nevére, pedig a Tizenhat szál gyertya, a Nulladik óra, az Álmodj rózsaszínt, és más filmek szereplőjeként a nyolcvanas évek egyik legnagyobb tinisztárja volt. 

Nem csoda, hogy komolyan felmerült a neve a Micsoda nő! főszerepére, amit aztán végül (mondanunk sem kell) Julia Roberts kapott meg, aki Richard Gere partnereként elképesztő kasszasikert varázsolt a filmből. 

Molly Ringwald (aki egyébként a Ghost főszerepét is visszadobta…) becsületére legyen mondva, később egy interjúban elismerte, hogy a mozi „Julia Robertstől lett az, ami”. 

Henry Winkler – Grease 

A Magyarországon sosem vetített Happy Days amerikai sitcom (egyébként ennek spin-offja volt az Egy úr az űrből) sztárjaként Henry Winkler a hetvenes évek közepétől egy évtizeden át folyamatosan alakította kicsit vagány figuráját. 

Noha felajánlották neki, éppen ezért dobta vissza a Grease főszerepét is: nem akarta, hogy beskatulyázzák a bőrdzsekis menő szerepébe. Így lett John Travolta Danny Zuko a filmtörténet egyik legnagyobb sikerében.

Mel Gibson - Gladiátor 

Tulajdonképpen tökéletes választás lett volna a korábban a Rettenthetetlen főszerepében nagyot alakító Mel Gibson a Gladiátor főszerepére is, ám végül nemet mondott rá, mert azt gondolta, túl öreg hozzá. (Ekkor 44 éves volt.) 

A szerepet végül a 8 évvel fiatalabb honfitárs, Russell Crowe kapta, csakúgy, mint az Oscar-díjat… 

Tom Hanks - Jerry Maguire 

David Cameron rendező valamiért úgy érezte, hogy az elsősorban jófiús szerepeiről ismert Tom Hanks lenne a tökéletes választás a simlis sportügynök szerepére. 

Tom Hanks viszont ekkor már javában benne volt a Nyomul a banda forgatásában, ezért nemet mondott. Így jött a képbe Tom Cruise, aki köszönte szépen, és hatalmasat aratott a szerepben. 

John Travolta - Forrest Gump 

Ha már Tom Hanksnél tartunk, érdemes megemlíteni, hogy először John Travoltát kérték fel a szerepre, de ő nemet mondott, csakúgy, mint Bill Murray. Tom Hanks viszont elfogadta a felkérést, aminek a vége Oscar-díj, és a korszak egyik legnagyobb filmsikere lett. (Azért a Bill Murray-féle változatot megnéztük volna.) 

Michelle Pfeiffer – A bárányok hallgatnak

Michelle Pfeiffer a 80-as évek végén, a 90-es évek elején jobbnál jobb filmekben csillogtatta tehetségét, nem csoda, hogy felmerült a neve A bárányok hallgatnak esetében is. 

Ő azonban úgy érezte, a film túlságosan sötét témájú, és inkább köszönte szépen, de nem kért belőle (fun fact: ugyanilyen indokkal dobta vissza az Elemi ösztön főszerepét is…). 

Így esett a választás a kor másik fiatal feltörekvő tehetségére, Jodie Fosterre, aki hatalmasat alakított a filmben és megérdemelten nyerte el érte az Oscar-díj mellett a Golden Globe-ot és a Baftát is. 

Jack Nicholson – A keresztapa 

Minden idők egyik legnagyobb színészét Michael Corleone szerepére nézték ki minden idők egyik legjobb filmjében, de aztán mégis Al Pacino lett a befutó. Akármennyire is imádjuk Jack Nicholsont, azt gondoljuk, jobb lett ez így. 

Will Smith - Mátrix 

Will Smith a Mátrix Neójaként annyira bizarr gondolat, hogy elképzelni is nehéz, miként működött volna a dolog. Később ő maga is elismerte, hogy aligha lett volna akkora siker a trilógia, ha Keanu Reeves helyett ő kapja a főszerepet. 

Hugh Jackman - James Bond 

Aligha van olyan színész, aki ne álmodozna arról, hogy eljátszhatja a 007-es ügynök szerepét. Illetve van, és úgy hívják, Hugh Jackman, akinek felajánlottak a szerepet, de ő visszautasította. 

„Úgy gondoltam, túlságosan beskatulyázna. Az ösztönöm azt súgta, annyi ajtót hagyjak nyitva, amennyit lehet” – mesélte később a Hollywood Reporternek. Hogy mennyire igaza van, arról alighanem Daniel Craig hosszan tudna mesélni.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: film Hollywood

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása