Kívül tágasabb

Kitárulkozott a francia elnök felesége

2017.08.19. 07:40, Kívül tágasabb , 50 komment

Talán nem túlzás azt állítani, Brigitte Macron alaposan megosztja a franciákat. Emmanuel Macron elnök felesége most először őszintén beszélt a kritikákról, a férjével való kapcsolatáról, és arról, miként látja saját szerepét.

brigitte_macron_elle.jpg

„Nem érzem magam First Ladynek” - mondta Brigitte Macron, aki ezúttal őszintén beszélt a férjéhez fűződő kapcsolatáról is. A 64 éves asszony és nála mintegy 24 évvel fiatalabb férje az elnökválasztási kampányban került reflektorfénybe, és a helyzet csak fokozódott, mióta a franciák megválasztották a Napóleon óta legfiatalabb állami vezetőt.

„Emmanuel egyetlen bűne, hogy fiatalabb nálam” - mondta az elnökválasztás óta adott első interjúban most Brigitte Macron, aki azt mondta, nem is szereti a First Lady kifejezést, viszont elődjeihez hasonlóan közszereplést fog vállalni.

A helyzet azért pikáns, mert Franciaországban nincs annyira szabályozva az államfő partnerének szerepe, mint például az Egyesült Államokban. A Brigitte Macron szerepvállalása körüli vitával párhuzamosan ráadásul férje népszerűségi indexe is hatalmasat zuhant – részben talán éppen annak köszönhetően, hogy Emmanuel Macron szerette volna hivatalossá tenni a First Lady státuszt. 

Egy szerelem története 

Mindenesetre Brigitte és Emmanuel Macron története regénybe illő (hogy film lesz belőle, azt már most nagy tétekben le mernénk fogadni), hiszen amikor egymásba szerettek, akkor a jelenlegi köztársasági elnök még tinédzser volt, mostani felesége pedig a tanára – és nem mellesleg három gyermek édesanyja. 

Nem meglepő, hogy a férfi szülei finoman szólva sem lelkesedtek a kibontakozó románcért, de ők kitartottak és végül 2007-ben összeházasodtak. 

„Amikor a kapcsolatunkról olvasok, gyakran olyan érzésem van, mintha más sztoriját olvasnám. Pedig a miénk nagyon egyszerű. Ha nem döntöttem volna úgy, hogy vele maradok, akkor az életről mondhattam volna le” - fogalmazott Brigitte Macron. 

Amikor rájött, hogy vonzódik a tanítványához, azt mondta neki, menjen Párizsba és fejezze be ott a tanulmányait. „Semmi sem volt köztünk, de a pletyka terjedt. Csak a gyerekeim miatt aggódtam” - emlékezett vissza. 

Brigitte Macron szerint közös történetük lassan fejlődött ki, és a köztük lévő több, mint két évtizedes korkülönbség „semmi”. „Természetesen amikor közösen reggelizünk, én ott ülök a ráncaimmal, ő pedig a frissességével, de hát ez már csak így van” - mondta a francia elnök felesége.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása