Kívül tágasabb

Hol nyaral a brit miniszterelnök?

2017.07.26. 06:30, Kívül tágasabb , 2 komment

Pihenés nem csak nekünk jár, hanem a politikusoknak is (nyilván akadnak páran, akik úgy vélik, pihenhetnének többet is, de ebbe most ne menjünk bele). Theresa May például nemrég kezdte meg háromhetes szabadságát. Amit persze az ellenzék rögtön ki is használt.

theresa_may_8_ok_foto_facebook_com_theresamayofficial.jpgTheresa May a férjével a választások napján

Olaszországban és Svájcban tölti háromhetes nyári szabadságát a brit kormányfő – jelentette be nemrégiben a Downing Street. Theresa May hétfőn indult férjével Észak-Olaszországba, ahol öt napot töltenek, majd onnan két hétre a svájci Alpokba mennek. 

A kettő között röviden ellátogat Belgiumba is, ahol részt vesz az I. világháborúban vívott passchendaele-i csata emlékére szervezett ünnepségen. 

Theresa May szóvivője azt is elárulta, hogy a miniszterelnök, és férje, Philip leginkább túrázni fognak: „A miniszterelnök imád gyalogolni, így ez fontos része lesz a nyári szünetének”.

Közben persze az ellenzék nem tétlenkedett, gyorsan kiszámolták, mennyi pluszköltséget jelent(ene) Theresa Maynek a Brexit. A Munkáspárt szakemberei kielemezték a tervezett utat, és az jött ki nekik, hogy átlagos szállodai és éttermi árakkal, valamint ajándéktárgyakkal és egyéb pluszköltségekkel számolva 700 fonttal többe kerül az út a font gyengülése miatt. 

A legnagyobb ellenzéki párt 5000 fontos költséggel számolt, ám a font euróval és svájci frankkal szembeni gyengülése ezt egészen pontosan 780 fonttal tolja meg.

(Fotó: facebook.com/TheresaMayOfficial)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása