Kívül tágasabb

Less be a világ legdrágább iskolájába!

2017.07.03. 06:30, Kívül tágasabb , 16 komment

A svájci Le Rosey a világ ledrágább iskolája. A tandíj egy tanévre 87 ezer brit font (csekély 30,5 millió forint – ebben az iskolai kirándulásokon kívül minden, a zsebpénz is benne foglaltatik), de a pénz önmagában nem garantálja a bejutást. Nézzünk körül egy kicsit!

cim_198.jpg

A svájci Institut Le Rosey-ról talán elég annyit elmondanunk, hogy a világ legelőkelőbb családjainak a gyerekei tanultak itt. Ide járt II. Albert belga király, az irán sah, Rainier monacói herceg, vagy Farouk egyiptomi uralkodó. 

Nagyot tévedne azonban, aki azt hinné, hogy az iskola a gazdagok játszótere, ahol nem kell komoly teljesítményt letenni az asztalra. Az intézmény kifejezetten büszke arra, hogy az ott végzettek harmada aztán a világ 25 legjobb egyetemének valamelyikén folytatta tanulmányait. 

„Mi vagyunk a legrégibb svájci bentlakásos iskola. Nevünknek súlya van, már csak azoknak a családoknak a neve miatt is, melyek gyermekei itt végeztek” - mondta a Business Insidernek az iskola szóvivője. Felipe Laurent és nővére is ebben az iskolában végeztek.

„Azt gondolom, bizonyos családoknak fontos, hogy ha a szülő itt végzett, akkor a gyerekek is ide járjanak, folytatva ezzel egyfajta családi hagyományt” - tette hozzá. 

Az iskola központi campusa a Genf és Lausanne között félúton fekvő Rolle-ban található. A Château du Rosey a 14. században épült, az iskolát 1880-ban alapították. 

A pénz nem minden 

A suli a külső és belső medencéivel, idilli környezetével első ránézésre inkább hasonlít egy családi vakáció helyszínéhez, mint iskolához. A látszat azonban megtévesztő: a magas tandíj ellenére négyszeres a túljelentkezés, nem is vesznek fel akárkit csak azért, mert sok a pénze. 

„Olyan diákokat keresünk, akik nem csak komoly tudással rendelkeznek, de érdekesek is, és legfőképp úgy gondoljuk róluk, hogy nagy lehetőségek előtt állnak, legyenek az a tanulmányi előmenetel, sportteljesítmény, vagy közéleti tevékenység” - hangsúlyozta Felipe Laurent. 

Jelenleg 400, 8 és 18 év közötti diák tanul a Le Rosey-ban, 67 országból érkeztek. Alapelvárás a kétnyelvűség – a nyelvtudásra egyébként is nagy hangsúlyt fektetnek, akár egyszerre négy nyelvet is tanulhatnak a gyerekek, a könyvtárban pedig 20 nyelven találnak könyveket.

konyvtar.jpg

Ha valaki az összes osztályt a Le Rosey-ban végzi el, akkor négy szakaszban járhat ide: junior, kadét, ifjú senior és senior. A felsőbb évesek választhatnak, hogy a francia vagy a nemzetközi érettségit teszik le. 

Így telik egy tanév 

A diákok szeptemberben érkeznek meg a campusra, októberben és decemberben kapnak szünetet. A kívülállóknak igazán izgalmas pillanat a karácsonyi szünet után jön el, ekkor ugyanis nem Rolle-ba, hanem Gstaadba utaznak, mert az iskolának 1916 óta ott is van egy campusa. 

Itt a diákok heti négy alkalommal síelnek, és hogy ez ne menjen a tanulás kárára, szombat délelőtt pótolják az elmaradt órákat. „A gstaadi egy meglehetősen intenzív időszak, 8-9 hét a svájci Alpokban bárkit kifáraszt” - mesélte saját tapasztalatból Felipe Laurent.

Márciusban újabb szünet következik, majd a gyerekek ismét Rolle felé veszik az irányt, ahol egészen a tanév júniusi végéig vannak. 

diakok_foto_instagram_com_roseycamps.jpg(Fotó: instagram.com/roseycamps)

Egy átlagos nap 

A diákokat általában kétfős szobákba helyezik el (egyébként évente három alkalommal cserélnek szobatársat), a végzősök közül van, aki egyedül lakik, de a fürdőszoba akkor is közös.

Az ébresztő reggel 7-kor van, majd jön a reggeli. Az órák 8-kor kezdődnek, a délelőtti szakasz majdnem fél 1-ig tart, benne egy hosszabb szünettel, amikor a hagyományos forró csokit fogyasztják el. Fél 1 magasságában jön az egyórás ebédszünet, majd fél 2 és fél 4 között a délutáni órák. 

Mivel a Le Rosey-ban 150 tanár van, az átlagos osztálylétszám nem éri el a 10 főt. A tanítás azonban gyakran nem a tantermekben, hanem például a szabadban zajlik. 

Délután 4 és 6 között a sporté és a művészeteké a főszerep. Utóbbira a sulinak külön épülete van, a Paul & Henri Carnal Hallban három komolyzenekar, két kórus, három színtársulat, tánc, gasztronómiai klub is a gyerekek rendelkezésére áll. 

A sport egyébként is fontos szerepet játszik az iskola életében, minden évben 25 sportág közül választhatnak. Vannak futball-, rögbi-, kosár-, és teniszpályák, két fitneszterem, mi több, a sulinak saját lovardája (20 lóval) és a Genfi tavon kikötője van.

medence_foto_instagram_com_roseycamps.jpg(Fotó: instagram.com/roseycamps) 

A vacsora este fél 8-kor kezdődik, az ételt természetesen az iskola séfjei készítik, a pincérek pedig váltásban a diákok. A villanyoltás kortül függően 9 és fél 12 között van. Akit a folyosón találnak az ellenkező nem egyik képviselőjével, az komoly büntetésre számíthat. 

Szigorú szabályok 

Az órákon a diákoknak „kényelmes és megfelelő” ruházatot kell viselniük, az ingek nem lóghatnak a nadrágra, a szoknyáknak és ruháknak „megfelelően hosszúnak” kell lenniük, a felsőknek pedig takarniuk kell a hasat és a vállakat. 

A bőrdzseki, a farmerdzseki, a sportruházat, a magas sarkú cipő, a „túl sokat mutató, átlátszó, vagy provokatív ruházat”, valamint a póló nem megengedett. Ezen (és a vacsorán) kívül lehetnek akár sportos ruhában is a gyerekek. 

Vannak ennél is szigorúbb szabályok. Például a diák nem beszélhet zsebre dugott kézzel, és ha egy velük beszélő felnőtt áll, akkor nekik is fel kell állniuk. Vacsorához a fiúknak zakót, nyakkendőt, a lányonak a Rosey blúzát és zakóját kell viselniük. 

A diákok csak a névre szóló szalvétájukkal megjelölt helyre ülhetnek a tanév során. Amikor egy felnőtt belép a terembe, mindannyian felállnak, az asztalt pedig nem lehet addig elhagyni, amíg a felelős tanár erre engedélyt nem ad. 

Enni a svájci asztali szabályok betartásával lehet: egyenes háttal, a könyökök nem lehetnek az asztalon, végül de nem utolsósorban az evőeszközt emeljük a szánkhoz, és nem a fejünket toljuk a tányérba. 

A Le Rosey végzőseiből egy közel 5000 fős szövetség van szerte a világban – aligha kell külön részletezni, hogy ez mekkora erő.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: iskola Svájc Le Rosey

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása