Kívül tágasabb

Akár az uniós munkavállalók fele is leléphet a britektől

2017.06.18. 06:30, Kívül tágasabb , 14 komment

A képzett uniós munkavállalók több mint fele tervezi, hogy elköltözik az Egyesült Királyságból, legkésőbb amint lezárul az uniós kilépési folyamat. Ami, mondani sem kell, nagyon komoly gondokat okozhat az országnak.

brexit_4.jpg

A FTSE 250 legnagyobb vállalatának európai uniós munkavállalói körében végzett felmérés szerint a megkérdezettek 56 százaléka tervezi, hogy akár már a Brexit lezárulta előtt elhagyja az Egyesült Királyságot.

Azt talán nem kell ecsetelni, ez mekkora problémákat jelenthet a brit gazdaságnak, elsősorban az egészségügy, a technológiai és a pénzügyi szektor, a média, és a telekom-cégek lesznek leginkább érintettek.

A legrosszabb helyzet az egyébként is problémákkal küzdő egészségügyben alakulhat ki, ahonnan az uniós munkavállalók 84 százaléka (!) távozhat – derül ki a Baker McKenzie jogi iroda által 250 diplomás körében végzett kutatásból.

Érezhető diszkrimináció 

A felmérés szerint a megkérdezettek 42 százaléka már tett lépéseket bevándorlási státusza megváltoztatása érdekében, míg további 40 százalék mondta azt, hogy a közeljövőben tervezi. 

Az is kiderült, hogy a megkérdezett uniós munkavállalók 70 százaléka érezte úgy, hogy jobban ki van téve a diszkriminációnak a Brexitről döntő tavalyi népszavazás óta, 38 százalék egyenesen sebezhetőnek, vagy nagyon sebezhetőnek érezte magát. 

A válaszadók több mint negyede ismerte el, hogy attól fél, elveszíti a munkáját, a leggyakrabban emlegetett ok a felvételi folyamatok során tapasztalt rejtett diszkrimináció volt. 

Az egészségügy nagyon ráfaraghat 

Már látszik, hogy nagyon komoly bajok lesznek a brit közegészségügyben a Brexitet követően (hacsak ki nem találnak valamit), hiszen a legfrissebb adatok döbbenetes visszaesést mutatnak alig kilenc hónap alatt. 

Míg tavaly júliusban 1304 uniós állampolgárságú nővér helyezkedett el az NHS berkein belül, addig idén áprilisban ez a szám 46 (!! – nem elírás, negyvenhat) volt, ami 96 százalékos visszaesés. 

A helyzetet nehezíti, hogy a brit rendszerből visszafogott becslések szerint is mintegy 30 ezer nővér / ápoló hiányzik, mostanáig ezeket részben az uniós tagállamokból érkező szakemberekkel sikerült pótolni, ám jól látszik, hogy a népszavazás alaposan elbizonytalanított mindenkit. (További részletek itt.)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

A bejegyzés trackback címe:

http://kivultagasabb.blog.hu/api/trackback/id/tr2812594707

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kermi 2017.06.18. 16:48:39

Visszanyal a fagyi... Soha, semmilyen hülyeség nem marad büntetlenül. Bedőltek a nagy dumáknak, most jön a cumi. Ilyenkor jut eszembe a szavazásuk másnapja, mikor egy agyatlan azt nyilatkozta, hogy ő csak viccből szavazott a kilépésre, valójában nem gondolta komolyan. Nehogy nálunk is elkezdjen kampányolni valami s...fej politikus. Mert hülyékből nálunk is jó ám a felhozatal.

Brix 2017.06.18. 17:02:07

Legyem ez a britek problémája, ha voltak olyan buták, hogy a kilépésre szavaztak...Valójában kilépés nélkül is csökkent volna az EU-s munkavállalók száma, az elmúlt éveket is csak a román/bolgár munkások nyomták meg...
A helyzet az, hogy Csehországban, Lengyelországban , Szlovákiában és lassan nálunk is, egyre emelkednek bérek, ezért a munkavállalók nem nagyon kívánkoznak a rosszul működő brit egészségügyi rendszerbe
Ráadásul, 2016-ban újra kellett validálni az RN regisztrációkat...
A britek nagy hibát követtek el, hiszen a kelet-európai munkaerő a legjobb a világon. Több kvalifikált munkaerő, nagyobb GDP-t, nagyobb fogyasztást eredményez, amiből több segélyt is lehet fizetni...Az EU-nélkül sokkal gyengébb lesz a brit gazdaság, amit az átlagember is meg fog érezni...

paráznabillegető 2017.06.18. 17:31:43

aki már kint van, az csak akkor fog lelépni, ha tényleg muszáj, és akkor is inkább fog máshová menni, mintsem vissza keleteurópába. irgalmatlanul nagy a különbség a két világ között és ezt még a brexit sem fogja lenullázni.
aztán hogy mi lesz az egyesült királysággal, az meg... igazából mit számít, kit érdekel? tényleg kilépnek? valahogy - de ritka szar kondíciókkal a mostaniakhoz képest - bentmaradnak? megszopják, majd visszalépnek? vagy maradnak a szopóba, és szétesnek teljesen? akárhogy is, régi dicső világuk vissza már sohse tér úgyse.
mindenkinek jó lecke ez.

zseketto · http://azeletstmoritzban.blog.hu/ 2017.06.18. 18:58:19

full megerdemlik az evszazados trollkodast most hidegen talalo orbitalis cumit!

Jazo 2017.06.18. 19:38:39

Szerintem "legrosszabb esetben" csak annyi fog változni, hogy a jelenlegi szabad áramlást irányított migráció váltja fel. Nekik szükségük van a friss munkaerőre, így vízummal azokat engedik majd be, akikre szükségük van. Attól hogy megszűnik a szabad munkaerő-áramlás mint alapjog, az EU nem tilthatja meg az állampolgárainak, hogy odaköltözzenek (vagy épp az USA-ba, Kanadába, Ausztráliába, vagy akárhová) A Brit kormány meg nem lesz hülye, hogy teljesen megállítsa a migrációt az EU-ból.

A Brexit után a legtöbb gazdasági bevándorló számára ugyanúgy jobb döntés lesz ott maradni, vagy odamenni, mint haza. A többség nem fog belekezdeni újra egy másik nyelv megtanulásába és átköltözni mondjuk Németországba, vagy Franciaországba, ahol semmivel sem kisebb az idegengyűlölet, mint Nagy Britanniában. Opcionális célpont lehet elsősorban Írország, másodsorban USA, Kanada és Ausztrália. Haza feleslegesen mennének, mert otthon semmi sem változott...legalábbis a Kelet-Europai országokban.

Szóval akinek keresett szakmája van és tűrhetően beszél Angolul, az jó eséllyel mehet majd oda, ha akar.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.18. 21:52:37

@Brix: A kelet-európai munkaerő mitől lenne a legjobb a világon? Ez ugyanolyan alaptalan kijelentés, mint az, hogy csak a román/bolgár munkások nyomták meg a brit vendégmunkások számát...

@Jazo: Eddig is több bevándorló volt az EU-n kívülről...

Norbi5 2017.06.18. 22:12:41

@Online Távmunkás: Itt az Egyesült Királyságban igenis a kelet-európai munkerő a legjobb (még ha a világon nem is vagyunk azok) és ezt azok a munkaadók tudják a legjobban, akik alkalmaznak minket. Az angol lusta, csak a lógással, piálással törődik (igen nagy tisztelet a kevés kivételnek). Az EU-n kívülről érkező bevándolrók többsége b@szik dolgozni a húzóágazatokban. Kis élelmiszeboltokat, takeaway-eket, mobiltelefon üzleteket, autókereskedéseket üzemeltetnek, benzinkúton meg olyan helyeken dolgoznak, ahol nem kell hajtani. Ezekkel a gazdaság nincs kisegítve.

Jazo 2017.06.18. 22:52:34

@Online Távmunkás: Igen, mindig is csodálkoztam azon, hogy az EU-n belüli bevándorlás az rossz szerintük, miközben aki onnan jön azok a legtöbb tekintetben hasonlítanak hozzájuk, tehát pl. a viselkedésük, szokásaik, a vallásuk, az etikai normáik nagyon közel állnak az övékhez. Ezzel szemben az Ázsiából, Afrikából érkezettek esetén az épp ellenkezőleg van és onnan korábban is sokkal többen jöttek.

Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége, de szerintem egyszerűen vízumkényszer lesz és csak azok dolgozhatnak ott, akik megfelelnek nekik. (és lesznek bőven jelentkezők innen is, az biztos)

Brix 2017.06.18. 23:00:18

@Online Távmunkás: Az USA-ban éltem , több évig és munkaközvetítéssel foglalkoztam , még a 2000-es években...Az ottani munkaadók szerint a közép-európai munkaerő a legjobb a világon, mert a legönállóbb, legkreatívabb, és nagy munkabírású

@Jazo: " Haza feleslegesen mennének, mert otthon semmi sem változott...legalábbis a Kelet-Europai országokban."
Ez nem igaz! Egyre jobb a gazdasági helyzet Csehországban, Lengyelországan , vagy Magyarországon,
ezért egyre többen jönnek haza. Vásárlóerő-paritáson már csak kb 2x különbségek vannak... Emellett a nyugati nagyvárosok egyre élhetetlenebbé válnak ...Londonban pl. normális lakást egy havi minimálbérért lehet kibérelni...

Colonel H. Stinkmeaner 2017.06.19. 01:37:45

@Online Távmunkás: a kelet-európai szakképzés világszinten is szuper. Ezt persze Magyarországon nehéz elhinni, de így van. Szocialista örökség.
Amiben nem jeleskednek a kelet-európaiak, az az angol nyelvtudás. De már ez is változik.
Egy nigériai, sri lankai vagy indiai esetleg angolból jobb (akcentussal) a magyarnál, lengyelnél, de szorgalom, szaktudás tekintetében a kelet-európai jobb. Ezért is alkalmazzák a lengyelt a britek ott, ahol valóban dolgozni kell.

@Brix: hát ha Magyarországra nem is, de Csehországra igaz, amit írsz, neg egyes lengyel nagyvárosokra. A cseh fizetések, ha ott Csehországban költik el lakhatásra, megélhetésre, akkor nem rosszabbak ma már, mint egy méregdrága londoni shared flatban nyomorgás, sőt.

@Jazo: Hollandia, Németország az új irány az Angliából kiszoruló kelet-európaiaknak. A bizonytalanság a fő ok, ha világos lesz, hogy milyen feltételekkel lehet maradni, menni Angliába, akkor rendeződik majd a dolog, de most sokan inkább elmennek Németországba.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2017.06.19. 08:57:40

@Norbi5: Mi számít húzóágazatnak? Például az IT teli van indiaiakkal és nem az offshore outsourcingra gondolok, hanem a londoni vagy angol vidéki irodákra.

@Jazo: Szerintem az angoloknak a kultúra és a bőrszín kevésbé fontos, mint a nyelvtudás. Abban a tévhitben élnek, hogy a volt gyarmataikon mindenki angol anyanyelvű, pedig az csak a hivatalos közvetítő nyelv... Persze az is számít, hogy a gyarmatokról érkezőknek nem kötelező segélyt adniuk, az csak az EU-s állampolgároknak jár az angolokkal egyező mértékben.

@Colonel H. Stinkmeaner: Magyarországon világszínvonalú szakképzés? Alig van olyan szakma, ahol a frissen végzett használható gyakorlati tudást kap...

@Brix: A londoni megélhetés nem változott érdemben, Magyarországon a béremelkedés mellett megnőtt az infláció is.

M. Péter 2017.06.19. 09:52:54

@Norbi5: Csoda, hogy 2004 előtt egyáltalán volt brit gazdaság.

Egy kis statisztika: a kelet-európai férfiak átlagfizetése 9.33font/óra, a férfiak között a következő legalacsonyabb a pakisztáni születésűeké, 13.76font/óra.

Meridian74 2017.06.19. 15:57:40

@kermi: "Nehogy nálunk is elkezdjen kampányolni valami s...fej politikus. "

Kétfarkú kutyapárt, nem ismerős?
A politika nem vicc... a politikán lehet viccelődni, van is miért, de viccpártozni az már nem vicc.

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Utolsó kommentek

  • okostojas007: @Dorottya Veres RLDD: hahahaha.. olvasásból egyes :) de csak így tovább.. még egy hónap mulva is védd az elvtársak becsületét :) " talán azért, mert egy bizonyos politikai csoport abban érdekelt, ho... (2017.09.23. 04:55) A világ legdepressziósabb országa
  • gigabursch: @Void Bunkoid: Maximálisan egyetértek. Nem volt véletlen a Taigetosz a régi időkben sem. Akkor sem éy ma sem bírja el a szociális háló. Sehol... (2017.09.23. 04:37) 35 éves kortól már a B-oldal forog?
  • Szaktanár: @Szántó Gábor: részemről... :) (2017.09.22. 22:35) 35 éves kortól már a B-oldal forog?
  • Szántó Gábor: @Szaktanár: Most rendesen odabasztál az egomnak, 10+ év blog.hu használat során sem sikerült rájönnöm, hogy a 'szűrés' mire való. :D Köszönöm a tanácsot - a megmentett agysejtjeim nevében is! :) (2017.09.22. 22:20) 35 éves kortól már a B-oldal forog?
  • Szaktanár: @Látens Inszinuáció: így ismeretlenül is, kitartás és reménykedjünk a legjobbakban! @Szántó Gábor: van a neved mellett 2 gomb, balról jobbra haladva a következő feliratokkal: "Szűrés", valamint "Vá... (2017.09.22. 22:08) 35 éves kortól már a B-oldal forog?
  • Utolsó 20

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es