Kívül tágasabb

Obama nagyon lenyomta Trumpot

2017.06.05. 06:30, Kívül tágasabb , 4 komment

A Gallup immár több mint fél évszázada kérdezi az amerikaiakat arról, kit tartanak a legtöbbre. A mindenkori amerikai elnök ilyenkor nem indul nagy hátránnyal, ám az idei év kicsit más lett.

trump_obama_foto_bgr_com.jpg

Barack Obama ugyanis immár kilencedik éve sorozatban lett az első a listán, ezúttal a megkérdezettek 22 százaléka érezte úgy, hogy a távozott amerikai elnöknél jobban senkit sem csodál.

Donald Trump a maga 15 százalékával eléggé lemaradt, ami azért is érdekes, mert 1946 óta eddig 70 alkalommal kérdezte a Gallup az amerikaiakat, és ebből 58 alkalommal a mindenkori elnök nyert. 

A 12 kivétel esetében az aktuális elnök annyira népszerűtlen volt, hogy esélye sem volt nyerni, így történt ez például 2008-ban, amikor a távozó George W. Bush helyett Barack Obama végzett az élen. 

Ha már itt tartunk, csupán Barack Obama és Dwight Eisenhower tudott megválasztott, de hivatalba még nem lépett elnökként a lista élén végezni. Eisenhower egyébként is abszolút bajnok a maga 12 első helyével. 

Visszatérve a friss listára, az eredmények ráadásul szokás szerint a tavaly decemberi állapotot mutatják, amikor Donald Trumpot még be sem iktatták, nem lennénk meglepve, ha egy friss felmérés még ennél is kínosabb lenne az amerikai elnöknek. 

Viszont még így is második helyre futott be, megelőzve Ferenc pápát, aki után a demokrata elnökjelölést elbukó Bernie Sanders következik. A lista értelemszerűen meglehetősen amerikai, így fordulhat elő, hogy az ötödik helyen Billy Graham prédikátor és evangélista szerepel. 

A hatodik helyen aztán iszonyatos torlódás van, a meglehetősen változatos csoportban ott van Benjamin Netanyahu, a dalai láma, Bill Clinton, és Bill Gates is. 

Mi a helyzet a nőknél?

A hölgyeknél Hillary Clinton nyert, ami a tavalyi bukása fényében meglepetés, de ha azt nézzük, hogy 1993-mas színre lépése óta (akkor First Ladyként költözött Bill Clintonnal a Fehér Házba) csak 1995-ben, 1996-ban (Teréz anya mögött) és 2001-ben (Laura Bush mögött) nem ő végzett az első helyen, akkor nincs okunk megdöbbenni. 

Huszonegy győzelme (ebből most már 15. alkalommal nyert megszakítás nélkül) abszolút rekord, a második helyen álló Eleanor Roosevelt 13 elsőséget söpört be.

A második helyen Michelle Obama végzett (ő érdekes módon még soha nem nyert), a TOP10-be pedig olyanok kerültek be, mint Angela Merkel német kancellár, Oprah Winfrey és Ellen DeGeneres, II. Erzsébet, vagy Sarah Palin alaszkai kormányzó.

(Fotó: BGR.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása