Kívül tágasabb

Vegyél saját szigetet Hollandiában!

2017.04.03. 06:30, Kívül tágasabb , 4 komment

Ki ne álmodozott volna egy saját szigetről, ahol elbújhat a világ elől, egyedül, vagy a szeretteivel, barátaival lehet? Az álom most valósággá válhat, ráadásul még csak nem is kerül olyan irgalmatlan összegbe – igaz, cserébe akadnak elvárások.

vinkeveen.jpg

Az Amszterdamtól mindössze 20 km távolságra fekvő Vinkeveen mellett található tavak és homokszigetek a környék fontos üdülőkörzetei, rengetegen járnak ide úszni, búvárkodni, vitorlázni. Ezen a részen található 44 korallzátony, melyeket áprilisban árvereznek el. 

Árakat egyelőre nem tudni, de a hasonló atollok, kisebb szigetek 10 ezer és 50 ezer euró (3 és 15 millió forint) közötti áron keltek el a közelmúltban, tehát a dolog még magyar pénztárcához mérve sem reménytelen. 

Mi a rossz hír? – kérdezheti a tapasztalt olvasó, mi pedig már mondjuk is. A tulajdonjoggal ugyanis komoly felelősség jár, a szigetek ugyanis az idők során folyamatosan erodálódnak, így a vevő egyik fontos feladata az állandó karbantartás és állagmegőrzés. 

„Gondokat okoz az erózióval szembeni harc, évről évre a szigetek újabb és újabb részét nyeli el a víz, márpedig ezek a korallzátonyok Vinkeveen kultrális örökségének részei. Eladásuktól azt reméljük, hogy ez az egyedülálló tájkép a következő évtizedekben is megmarad” – nyilatkozta a helyi önkormányzat egyik vezetője, Anco Goldhoorn. 

A másik rossz hír, hogy jelen pillanatban tilos építkezni ezeken a szigeteken, bár az önkormányzat már dolgozik a szabályozás megváltoztatásán, és nem kizárt, hogy a jövőben faépítményeket fel lehet majd húzni rajtuk.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Hollandia

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása