Kívül tágasabb

Miniház horroráron

2017.03.17. 06:36, Kívül tágasabb , 3 komment

Amikor az ember azt gondolná, hogy nincs feljebb, mindig kiderül, hogy van, és ebben az esetben ez nem nagy öröm, legalábbis például azoknak a magyaroknak, akik Londonban élnek és felmerült bennük az ingatlanvásárlás kóbor ötlete.

cim_184.jpg

Nyilván viszonylag kevesen vannak köztük, akik pont Chelsea-ben (ami bőven a drága városrészek közé tartozik) szemeznének lakással, pláne házzal, ezzel együtt tanulságos az a minapi eset, amikor tényleg elképesztő áron cserélt gazdát egy ingatlan.

Önmagában már az elgondolkodtató, hogy egy 27 négyzetméteres (!) házért 600 ezer fontot (213,6 millió forintot) kérnek, mert az ugye testvérek között is 8 millió forintos négyzetméterár.

Ennél is keményebb az, hogy annyi érdeklődő volt, hogy végül 713 823 fontért (254 millió forintért) kelt el, azaz a vevő 9,4 millió forintot fizetett minden egyes négyzetméterért, ráadásul úgy, hogy az ingatlant még fel is kell újítani. Azért ez bőven kimerít minden, a netes címadásban alaposan elcsépelt jelzőt.

alaprajz.jpgÖsszesen 18 érdeklődő volt, a győztes Robin Swailes ráadásul befektetési céllal vette meg a házat, mert úgy számol, hogy a következő években alaposan megugranak majd az árak.

Nem kis kockázatot vállal, mert a környéken éppenséggel 13,3 százalékkal zuhantak az árak a tavalyi év januárjához képest, ami egész Londont figyelembe véve is a legnagyobb mértékű esés.

Ennek elsősorban a Brexittel kapcsolatos gazdasági bizonytalanság az oka, amihez hozzájárulnak még a megnövekedett regisztrációs és egyéb adóterhek, például a korábbinál jóval többet kell fizetniük azoknak, akik befektetési céllal vásárolnak ingatlant.

Ami hosszú távon Robin Swailes malmára hajthatja a vizet az az, hogy a szakemberek azzal számolnak, hogy a Brexit-tárgyalások lezárulása után az árak ismét emelkedni kezdenek.

Visszatérve a házhoz, az eladással megbízott Douglas & Gordon ügynökség szerint több mint 100 érdeklődőnek mutatták meg a kétszintes ingatlant, melynek alsó felében egy nappali és egy étkező, egy kis konyha, és egy fürdőszoba található, az emelet pedig egyetlen (hatalmasnak azért nem mondható) hálószoba.

bent.jpg

(Fotó: SWNS/Douglas and Gordon)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: ingatlan ház London

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása