Kívül tágasabb

Hatalmas vagyont szedhet össze az Obama-család

2017.03.10. 08:44, Kívül tágasabb , 19 komment

Amerikai elnöknél már csak volt amerikai elnöknek lenni jobb dolog, legalábbis ha szigorúan csak a dolgok anyagi oldalát nézzük. Az elnökséget követően ugyanis jön a kötelező memoárírás (erre Obamáék már le is szerződtek), illetve a különböző, általában rendkívül jövedelmező beszéd- és egyéb felkérések.

barack_obama_es_csaladja_2.jpg

Nem csoda hát, hogy az American University Kogod School of Business tanszékén kiszámolták, hogy ha minden a szokásos menetrend szerint halad akkor Barack és Michelle Obama a következő másfél évtized alatt nagyjából 242 millió dollárt keres majd.

Figyelembe véve, hogy amikor Barack Obama beköltözött a Fehér Házba, akkor a családi vagyon 1,3 millió dollár volt, ez nem kis változás lesz a család életében.

Hogy jött ki ez az összeg?

Nos, a szakemberek elsősorban a könyv(ek) jogdíjait, a beszédekért kapott pénzeket vették alapul, hozzáadva az évi 200 ezer dolláros exelnöki nyugdíjat, ami minden volt amerikai államfőnek jár. 

Barack Obama már most két bestsellert mondhat magáénak, az ezekből befolyó bevételek hozzáadódnak a nemrégiben aláírt, 40 millió dollár értékű új szerződésekhez. 

A nyugdíjból 3 millió dollár folyik majd be az évek során, és évi 50 beszéddel (előadásonként 200 ezer dollárral) számolva elég gyorsan összejön a 200 millió dollár. 

A New York Times számításai szerint Barack és Michelle Obama emlékiratai nagyjából 20 és 45 millió dollár között hoznak majd a konyhára, és nagyon könnyen előfordulhat, hogy a januárban távozott elnöké lesz minden idők legértékesebb elnöki kézirata. 

Ami a beszédeket illeti, ott is komoly összegekkel számolhatnak, és könnyen lehet, hogy a 200 ezer dolláros átlag erős alulbecslés, hiszen például a Clinton-házaspár átlagosan 210 795 dollárt kapott egy-egy beszédért az elmúlt másfél évtizedben. Nem lennénk meglepve, ha Obamáék még ezt is felül tudnák múlni.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása