Kívül tágasabb

Öt (+1) érdekes tény a házasságról

2017.02.14. 06:36, Kívül tágasabb , 4 komment

Ha már Valentin-nap, akkor érdemes egy kicsit beszélni a párkapcsolatról, házasságról, annál is inkább, mert az alábbi 5 (+1) tény egészen érdekes tényeket árul el róla, amiket nem árt fejben tartanunk.

par_foto_pixabay_com_stockpic.jpg

Ha 23 éves kor után köteleződsz el, kisebb a válás esélye

Egy 2014-es, az Észak-Karolinai Egyetem szakemberei által publikált tanulmány szerint azok az amerikai nők, akik 18 éves korukban költöztek össze partnerükkel, vagy mentek férjhez, 60 százalékos eséllyel váltak el, ám akik legalább 23 éves korukig vártak, azoknál ez az arány 30 százalék, azaz minél tovább vár egy pár az összeköltözéssel, házassággal, annál nagyobb a hosszú távú esély.

Barátok közt

Egy 2014-es gazdasági tanulmány szerint a házasság bizony növeli a jólét esélyét, köszönhetően főleg a barátságnak. Azaz aki a párjának egyben az egyik legjobb barátja is, az hosszabb és boldogabb házasságban reménykedhet.

Minél kisebb a korkülönbség, annál kisebb a válás esélye 

Egy 3000 amerikai megkérdezésével zajlott vizsgálat azt mutatta ki, hogy minden egyes év korkülönbség 3 százalékkal növeli a válás veszélyét, és ez az arány ráadásul az évek múlásával egyre nagyobb lesz, tehát egy 5 éves korkülönbség esetén már 18 százalékkal, egy 10 éves esetén 39 százalékkal nagyobb eséllyel lesz válás a vége, mint az azonos korú párok esetében. 

Többet várunk a házasságtól, mint korábban bármikor 

Eli Finkel pszichológus szerint az intézményi és a baráti után most az önkifejező házasságok korát éljük. Míg az első esetben az élelmiszer, a menedék, a védelem volt a fő motiváció, az ipari forradalom után az embereknek több szabadidejük lett, és már társat is kerestek a házasságban. 

Az 1960-as évek hozták el a szerelemházasságok idejét, amikor már az önkiteljesedést is keressük egy kapcsolatban. Ma tehát sokkal nagyobb elvárással megyünk egy házasságba, mint akár 50, vagy pláne 200 évvel ezelőtt. 

Sosem ismered meg teljesen a partnered 

Noha sok évnyi kapcsolat és házasság után az ember hajlamos azt hinni, hogy mindent tud a másikról (milyen fogkrémet használ, milyen filmeket, zenéket, könyveket szeret, mik a kedvenc ételei, stb.), azért ez messze nincs így. 

Egy 1997-es tanulmány szerint egy kapcsolat hossza egy bizonyos pont után nem egyenesen arányos azzal, mennyire ismerjük a másikat. Megkérdeztek párokat, hogy a partnerük hogyan értékeli magát intelligencia, sportosság, vonzerő szempontjából, és a találati arány alig 30 százalék volt sok év együttlét után is. 

A gazdasági függés félrelépéshez vezethet 

A közhiedelemmel ellentétben a megcsalás nem feltétlenül elterjedtebb a magasabb bevétellel rendelkező párok között. A University of Connecticut kutatása szerint a gazdaságilag a párjától függő fél könnyebben lép félre, és ez fokozottan igaz a feleségüktől anyagilag függő férfiakra. 

Érdekes módon amikor egy nő a fő kenyérkereső a családban, akkor ő jóval kisebb eséllyel csalja meg a párját, ugyanez viszont a férfiak esetében pont fordítva van.

(Fotó: pixabay.com/stockpic)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása