Kívül tágasabb

A közelmúlt legfontosabb eseményei az amerikaiak szerint

2016.12.20. 07:44, Kívül tágasabb , 1 komment

Igencsak mozgalmasra sikeredtek az elmúlt évtizedek mindannyiunk életében (persze melyik történelmi korra nem igaz ez?), így volt ez az Egyesült Államokban is, ahol nemrégiben arra voltak kíváncsiak, hogy mely események határozták meg leginkább az emberek életét. A végeredményben akadt néhány meglepetés.

2001_szeptember_11.jpg

A Pew Research Center által végzett felmérésben 2000, különböző korú, nemű, fajú, politikai meggyőződésű, és iskolai végzettségű amerikait kérdeztek meg arról, mi volt élete leginkább meghatározó történelmi eseménye, mi volt szerinte a legnagyobb hatással az Egyesült Államokra.

Az alábbiakban jöjjön a TOP10 esemény rövid magyarázatokkal.

10. Az orlandói mészárlás

Az esemény talán időbeli a közelsége miatt fért be a tízes listára, bár az idén júniusi lövöldözésben 49 ember veszítette életét. A borzalmas cselekményt minden tizedik válaszadó nevezte meg, kiemelten sokan voltak köztük a latinok (közülük került ki az áldozatok 90 százaléka) és az ezredfordulós generáció tagjai, egyik sem véletlenül.

9. Melegházasság

A Legfelsőbb Bíróság döntése, mellyel legalizálta a melegek házasságát, a válaszadók 11 százalékánál lett a legfontosabb történelmi események egyike. Érdekes volt a nemi megoszlás: a nők 14, a férfiak 8 százaléka voksolt rá.

8. A berlini fal leomlása, a hidegháború vége

Az 1989-es eseményeket 13 százalék jelölte meg, elsősorban az X generáció tagjai és a baby boomerek.

7. Holdra szállás

Az Apollo 11 Holdra szállását a megkérdezettek 17 százaléka nevezte meg, persze itt torzít kicsit a kérdőív, hiszen a felmérésben részt vevők nagy része ekkor még nem is élt. Mindenesetre a baby boomerek egyharmada megjelölte.

6. Az iraki / afganisztáni háború

Ebben az esetben is megfigyelhető volt a generációs különbség, hiszen míg az ezredfordulós és az X generáció számára fontos eseményről van szó, addig az ötvenes években születettek jellemzően nem tulajdonítottak neki akkor jelentőséget.

5. Vietnami háború

Mert nekik ott volt a vietnami háború, bár az akkora kataklizma volt az amerikaiak életében, hogy minden ötödik megkérdezett nagyon fontosnak tartotta.

4. A Kennedy-gyilkosság

Az, hogy JFK meggyilkolása nem került be a TOP3-ba, meglepetés, bár ebben az esetben is arról lehet szó, hogy a felmérésben részt vevők egy része egyszerűen nem élt még akkor, amikor az esemény történt. Mindenesetre 21 százalék jelölte meg.

3. A technológiai forradalom

Noha ez nem egyetlen konkrét esemény, nehéz vitatkozni a jelentőségével. Ebben az esetben az volt az érdekes, hogy a Pew Research Center elemzése szerint az iskolai végzettség komoly szerepet játszik abban, hogy valaki mennyire tartja fontosnak. Az átlagnál jobban kereső és egyetemi végzettséggel rendelkezők egyharmada megjelölte, míg a rosszabbul kereső, maximum érettségizett válaszadók esetében ez az arány csak 14 százalék volt.

2. Barack Obama elnökké választása

Tízből négy amerikai szerint Barack Obama elnöksége élete egyik legfontosabb történelmi eseménye. Értelemszerűen az afrikai-amerikai válaszadók körében még ennél is magasabb (60 százalékos) volt ez az arány, a fehéreknél 36 százalék emelte ki.

1. 2001. szeptember 11.

Előzetesen is nagy összegben mertünk volna fogadni arra, hogy a 2001. szeptember 11.-i terrortámadások az első háromban végeznek, és nem is tévedtünk volna. Az arányok azonban egészen elképesztők, hiszen a felmérésben részt vevő amerikaiak több, mint háromnegyede (!) tartotta élete egyik legjelentősebb történelmi eseményének az Egyesült Államok elleni támadást, mi több, egyedül az afrikai-amerikai válaszadók körében került feljebb ennél másik esemény (természetesen Barack Obama elnöksége).

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása