Kívül tágasabb

Elszakadhat-e Kalifornia az Egyesült Államoktól?

2016.11.12. 06:41, Kívül tágasabb , 13 komment

Donald Trump elnökké választása alaposan sokkolta az amerikai (és a nemzetközi) közvéleményt, és bár a kedélyek majd nyilván lenyugszanak (legalábbis reméljük), közvetlenül az eredményhirdetést követő órákban elég érdekes ötletek is felmerültek. Az egyik ilyen például Kalifornia elszakadása.

yes_california.jpg

Érdemes azért a helyén kezelni a dolgot, szóval inkább érdekességről van szó, mint bármennyire is komolyan vehető jelenségről, de azért érdemes végigzongorázni, hogy egyáltalán milyen lehetőség lenne az állam elszakadására.

Kaliforniáról azért annyit mindenképpen érdemes elöljáróban elmondani, hogy a világ 6. legnagyobb gazdaságáról van szó, amivel megelőzi például Franciaországot, népességben pedig Lengyelországot, miközben ott van például a Szilícium-völgy, Hollywood és még sok minden más.

Az elszakadás tehát gazdaságilag nem feltétlenül lenne egy halva született ötlet, a Yes California nevű (meglehetősen marginális) csoport szerint az általuk kezdeményezett, erről szóló népszavazásra például a 2018-as kormányzóválasztás idején sort is lehetne keríteni.

A Yes California azért több mint fantaszták kis csoportja, mást ne mondjunk, olyan támogató áll mögötte, mint Shervin Pishevar Iránban született pénzember, aki a kampányban egyébként a demokrata Hillary Clintont támogatta.

Az első lépés nyilván az lenne, hogy a kérdés egyáltalán eljusson odáig, hogy szavazni lehessen róla. A Yes California elnöke, Louis Marinelli tavaly már megpróbálkozott vele, ám akkor nem sikerült összegyűjteni a szükséges 400 ezer aláírást.

A dolog már csak azért is bonyolult, mert az amerikai alkotmány azt ugyan szabályozza, miként lehet egy állam az Egyesült Államok része, azt azonban nem, miként léphet ki belőle.

Tételezzük fel, hogy a Yes California most sikerrel jár, és 2018-ban szavazni lehet majd Kalifornia függetlenedéséről. Ha ez megvan, akkor elméletileg két út áll a szervezők előtt, mindkettő egy 1869-es Legfelsőbb Bírósági döntésen (Texas v. White) alapul.

Az első verzió

Kalifornia állam washingtoni szövetségi delegációjának egy tagja alkotmánykiegészítést javasol, melynek értelmében az állam kiléphetne az Egyesült Államokból.

Ezt a kiegészítést mind a képviselőház, mind a szenátus kétharmadának támogatnia kellene (szerintünk nagyjából ez az a pont, ahol tuti bukta a dolog, még ha el is jut idáig).

Ha ez megvan, akkor az alkotmánykiegészítést el kell küldeni az összes tagállam törvényhozásának. Az 50 tagállamból 38-nak kell rábólintania ahhoz, hogy végül elfogadják, és Kalifornia távozhasson.

A második verzió

Kalifornia összehívja az államok konvencióját, ahol a küldöttek kétharmada elfogadja az állam kilépési kérelmét. Ezt követően jön a történet második fele, tehát ezt el kell küldeni az 50 állam törvényhozásának, és ha 38 rábólint, akkor Kalifornia mehet.

A kilépés tehát szinte lehetetlen, bár manapság az ember nem szívesen dobálózik ilyen nagy szavakkal, de azért nehezen tudjuk elképzelni, hogy mindez megvalósulhasson.

Tisztában van ezzel persze Louis Marinelli is, aki ugyanakkor még tavaly azt mondta az LA Times-nak, hogy Kalifornia politikailag és kulturálisan is nagyon különbözik az Egyesült Államok többi részétől.

„Szeretném, ha Kalifornia az lehetne, ami, és a csoportunk úgy érzi, hogy az Egyesült Államokhoz minket fűző politikai és kulturális kapcsolat akadályoz minket abban, hogy éljünk a lehetőségeinkkel” – fogalmazott a Yes California első embere.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása