Kívül tágasabb

Lebeghetnek a képviselők

2016.10.23. 06:44, Kívül tágasabb , komment

Mielőtt bárki félreértené, szó nincs arról, hogy a brit képviselők kollektíve valamilyen tudatmódosító szerre állnának rá, sokkal inkább arról, hogy a Parlament most már elodázhatatlan felújítása miatt költözniük kell. És ha minden igaz, akkor egy elég érdekes helyen üléseznek majd.

nagy-britannia_parlament_lebego.jpg

Az 1870-ben épült Palace of Westminsterről már évek óta rebesgetik, hogy komoly problémák vannak vele, olyannyira, hogy elodázhatatlanná vált a felújítása.

Ez nem kevés pénzébe kerül majd a brit adófizetőknek, a végösszeg a tervek szerint 4-7 milliárd font magasságában áll majd meg, amit forintra inkább át sem számolunk (ha átszámolnánk, durván 1400-2400 milliárd forint lenne).

Mivel az épület egy jelentés szerint olyan állapotban van, hogy fennáll vagy egy egyszeri, katasztrófa jellegű esemény bekövetkeztének esélye (ami lehet például egy komoly tűz), vagy kisebb, az alapvető rendszereket érintő sorozatos balesetek veszélye, így a politikusoknak menniük kell.

A nagy kérdés az, hogy hova.

Irány a buborék?

Az amerikai Gensler építészcég egészen eredeti ötlettel állt elő, mégpedig azzal, hogy a várhatóan 2020-ban kezdődő, és évekig tartó felújítás idejére a képviselők egy, a Temzén lebegő buborékba költözzenek.

A 250 méter hosszú és 42 méter széles üvegstruktúra egyelőre Poszeidón-projekt néven fut, és rögtön a Parlament épülete előtt lebegne a folyón. Odabent kialakítanák az alsó- és felsőház üléstermét is.

A konstrukció acélrészeit brit hajógyárak építenék meg, a szerkezetet aztán értelemszerűen a Temzén szállítanák a helyére. A projekt egyik nagy előnye, hogy alig 36 hónap alatt végig lehetne vinni, a Gensler szakemberei szerint a dolog további előnye, hogy így a képviselők egyfelől egy már eleve most is őrzött, a közlekedéstől elzárt zónában lennének, másrészt a Temze is egyfajta természetes védőövezetként működne.

Erősen költségtakarékos

A körülbelül 850 négyzetméter hasznos alapterületű, fa- és acélépítmény 160 millió fontba kerülne, ami elsőre soknak tűnik, ha viszont arra gondolunk, hogy más megoldás esetén a bérleti és költözési költségek (nem is beszélve a kiszemelt épületek felújításáról, igény szerinti átalakításáról) akár 1,8-2 milliárd fontot is kitehetnek, rögtön nem is hangzik olyan vészesen.

A Parlament épületének felújítása 2020 után kezdődik majd meg, és várhatóan hat évig tart, ám egyelőre mindkettő csak becslés, mert nem lehet tudni, pontosan milyen összetett problémákkal szembesülnek majd.

Az ötletgazda szerint a Poszeidón-projekt lezárultát követően az építményt nem is feltétlenül kellene elbontani, simán el lehetne vontatni és máshol hasznosítani, akár „demokrácia múzeumként”.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása