Kívül tágasabb

A bevándorlók nem veszik el a helyiek munkáját

2016.10.01. 06:52, Kívül tágasabb , 29 komment

Annyiszor hallottuk már azt, hogy a bevándorlók elveszik a helyiek kenyerét, hogy ez lassan sablonosabb mondat lesz, mint a külföldön sincs kolbászból a kerítés. Azonban míg az utóbbi kijelentés igaz, addig az első nem feltétlenül – legalábbis az Egyesült Államokban.

bevandorlas_foto_guinta_house_gov.jpg

Az amerikai elnökválasztás egyik kulcskérdése is a bevándorlás, éppenséggel ott a mexikóiaké. Miközben a republikánus Donald Trump visszatoloncolást emleget és falat ígér, addig demokrata ellenfele, Hillary Clinton jóval viszont az hangoztatta, hogy a bevándorlók éppen hogy hozzájárulnak az amerikai gazdaság növekedéséhez, függetlenül attól, hogy legálisan vagy illegálisan tartózkodnak az országban.

A National Academies of Sciences, Engineering and Medicine megvizsgálta, vajon igaz-e, hogy a bevándorlók elveszik a bennszülöttek munkáját, és arra jutott, hogy a válasz: nem. Igaz, némi fenntartással.

A jelentés 14 vezető közgazdászt, demográfust és egyéb tudóst kérdezett meg, gondosan ügyelve arra, hogy a bevándorlás támogatói (mint a Princetonon tanító Marta Tienda) és szkeptikusai (mint a harvardi George J. Borjas) is jelen legyenek köztük.

Milyen hatással vannak?

Az 550 oldalas jelentést összeállító csoport vezetője, a Cornell Egyetem oktatója, Francine D. Blau szerint hosszú távon minimális vagy egyáltalán semmilyen hatása nincs a hazaiak munkavállalási lehetőségeire és fizetésére a bevándorlóknak.

Az viszont igaz, néhány korábban érkezett, de továbbra is alacsony presztízsű munkát végző bevándorlónak gondot jelentenek az újonnan érkezők, mert versenyhelyzetet teremtenek.

A középiskolát be nem fejező fiatalok is kevesebb munkalehetőséghez jutnak a bevándorlók miatt, ugyanakkor a lehetőségek ugyanúgy nyitva állnak előttük, és Francine D. Blau professzor szerint ennek a rétegnek a munkavállalási problémái között nem a bevándorlók okozta versenyhelyzet a legnagyobb.

A jól képzett (különösen a technológiai iparban és tudományban dolgozó) bevándorlóknak viszont komoly pozitív hatásuk van az Egyesült Államokra, még a munkásrétegre is, mert az innováció fejlesztésével munkahelyeket teremtenek.

A jelentés szerint az amerikai gazdaság hosszú távon veszítene azon, ha nem lennének jól képzett bevándorlók, ugyanakkor az is igaz, hogy a felmérés nem foglalkozott a technológiai iparban dolgozókkal, akik közül elég sokan elveszítették a munkájukat az ideiglenes munkavállalási engedéllyel rendelkező bevándorlók miatt.

Mibe kerülnek a bevándorlók?

A válasz nem egyszerű, ugyanis a tapasztalat az, hogy az első generáció még többe kerül az államnak (elsősorban az állami és helyi önkormányzatoknak), mint amennyit adóban befizet, a pénz jó részét a gyerekek oktatása viszi el.

A jelentés konkrét adatokkal is szolgál, ezek szerint az első generációs bevándorlók évi 57 milliárd dollárba kerülnek az adófizetőknek, ám a második generáció már nyereséget termel, méghozzá évi 30 milliárd dollárt, és mire elérünk a harmadik generációhoz, ez az összeg 223 milliárd dollárra ugrik – évente.

Az elmúlt két évtized során a bevándorlók száma 70 százalékkal ugrott meg az Egyesült Államokban, ahol jelenleg 43 millióan vannak, a lakosság 13 százalékát kitéve.

Ma már minden negyedik amerikai vagy maga is bevándorló, vagy második generációs. Az elmúlt másfél évtizedben évente mintegy egymillió bevándorló érkezett hivatalosan az Egyesült Államokba.

(Fotó: guinta.house.gov)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása