Kívül tágasabb

Ha eltűnne a Földről az ember

2016.09.12. 06:40, Kívül tágasabb , 24 komment

Rosszabb napokon az ember hajlamos azon filozofálni, miként is nézne ki a környezetünk, ha egyszer csak eltűnne belőle az ember. Megtudni ugye soha nem tudjuk majd meg (mert akkor mi is eltűnünk…), de némi képet alkothatunk róla például Kieron Connolly könyvéből.

cim_ok_14.jpg

Kieron Connolly történészként végzett az Edinburgh-i Egyetemen, majd újságíróként és könyvkiadóban dolgozott, majd összehozott egy igencsak elgondolkodtató és látványos könyvet.

Az Abandoned Places (Elhagyott helyek) egykor pezsgő, élettel teli épületeket és helyeket mutat be, melyek mára kihasználatlanul, üresen állnak, sokszor a teljes enyészet határán egyensúlyozva.

A több mint 100 fotó (melyből a posztban csak ízelítőként mutatunk be párat) tulajdonképpen azt mutatja meg, miképpen nézne ki a környezetünk, ha mi, emberek, eltűnnénk belőle.

A képek a létező legváltozatosabb helyeken és körülmények között készültek: van itt víz alá került bevásárlóközpont, elfeledett vasútállomás, olyan hely, amit a sugárzás miatt hagytak el lakói, és még sorolhatnánk.

A könyv egyik érdekessége, hogy tematikusan csoportosítja ezeket a helyeket, azaz megnézhetjük, hogyan néznek ki a szellemvárosok vagy az elhagyott katonai bázisok a világ különböző részein.

Akad hely, amit ezért hagytak el, mert egyszerűen megváltozott a világ, és ami egykor egy pezsgő település volt, az hirtelen vagy fokozatosan érdektelen és élhetetlen hellyé vált.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása