Kívül tágasabb

Nyolc érdekesség Észak-Koreáról

2016.09.03. 06:41, Kívül tágasabb , 61 komment

A vasúton mozgatható rakétakilövő állomásoktól a groteszk módon kivégzett felsővezetőkig sok mindent olvashatunk erről a világtól elzárkózott diktatúráról (más kérdés, hogy mennyi igaz ezekből a hírekből). Az azonban talán kevésbé közismert, hogy az országnak külön időzónája van, vagy hogy mennyibe kerül megszökni onnan. Ma nyolc érdekességet osztunk meg Észak-Koreáról.

cim_csaladi_portre_shinchoi.jpg

1. Nem nőnek nagyra

Nyilván a hiányos táplálkozás is okozza, hogy a koreai háború, azaz az 50-es évek vége után született észak-koreaiak 5 centiméterrel alacsonyabbak, mint dél-koreai társaik.

2. A phenjani idő

Meg lehet-e egy magára valamit is adó diktatúra saját időzóna nélkül? Ugye, hogy nem? A diktátor Kim Dzsongun mindenesetre így gondolta,a így tavaly augusztus közepétől új „időszámítás” kezdődött az országban, megünneplendő az ország Japántól való elszakadásának 70. évfordulóját. A phenjani idő pontosan 30 perccel van a dél-koreai és japán mögött, és egyébként van történelmi gyökere, hiszen ezzel visszatértek a japán megszállás előtti rendszerhez.

3. A szökés ára

Mint tudjuk, a világon mindennek megvan a maga ára, szóval még egy olyan kőkeményen őrzött országból is meg lehet szökni, mint Észak-Korea. A szökés ára 8000 amerikai dollár (2,2 millió forint), ami nem csekélység, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az egy főre eső GDP 1800 dollár (félmillió forint).

4. A konyak ára

A 2011-ben elhunyt Kim Dzsongil (a jelenlegi vezér apja) legendásan szerette a konyakot, persze csak a legjobb fajtából. A Nagy Vezető a hírek szerint évi 700 ezer dollárt költött csak Hennessy konyakra, ami mai árakon számolva az éves észak-koreai átlagkereset ötszázszorosa.

5. Bill Gates és az észak-koreai GDP

A világ egyik leggazdagabb emberének vagyona az észak-koreai éves bruttó nemzeti össztermék mintegy négy és félszerese. Apró nehézség, hogy míg Bill Gates vagyonát elég jól be lehet lőni, addig az észak-koreai GDP-t csak becsülni tudjuk, a szakemberek évi 17,4 milliárd dollárra teszik.

6. Nincs írástudatlanság

Észak-Korea állítása szerint az országban teljesen felszámolták az analfabetizmust, azaz a 15 évnél idősebb népesség körében mindenki tud írni-olvasni.

7. Az utak alig 3 százaléka burkolt

Az országban összesen 25 554 kilométer közutat tartanak nyilván, ám ebből mindössze 724 kilométer aszfaltozott, ami alig 2,8 százalék. Nem tűnik nagyon soknak.

8. A legkorruptabb ország

Érdekes, hogy Szomáliával társbérletben Észak-Koreát tartják a világ legkorruptabb országának. A Corruption Perceptions Index nevű kiadvány 174 országot értékel 0-100-as skálán (a 0 jelzi a legmagasabb korrupciót, míg a 100 a tisztaságot), és ezen Észak-Korea 8-as értéket tudott összekaparni.

(Fotó: instagram.com/shinchoi)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Észak-Korea

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása