Kívül tágasabb

Hódít a nyári síelés

2016.08.31. 06:44, Kívül tágasabb , 1 komment

Noha maga a sport nem új, az utóbbi években az Egyesült Államokban elképesztő népszerűségre tett szert a síroller, ami tulajdonképpen a sífutás nyári változata. Jó lenne, ha Magyarországon is egyre több sírollerezőt lehetne látni, mert nem csak jó móka, de komoly testedzés is.

siroller_foto_erikwickstrom_se.jpg

Rengetegen hódolnak a hómentes hónapokban a sírollernek Amerikában, különösen igaz ez azokra a területekre, ahol maga az alapsportág, a sífutás is népszerű. Nem véletlen, hiszen a síroller tulajdonképpen ebből fejlődött ki és tett szert hatalmas népszerűségre.

A síroller ugyanis eredetileg a nyári felkészülés és edzés része volt, ebből lett saját jogon is népszerű versenysport, olyannyira, hogy például Norvégiában külön pályákat is építettek ki, hogy ne az utakon kelljen a síroller szerelmeseinek gyakorolniuk.

Ki gondolta volna, hogy az első sírollereket már az 1930-as évek közepén megalkották, méghozzá Észak-Európában és Olaszországban. A sportág igazi fejlődése az 1950-es években indult be, egy-egy versenyt már ekkor is rendeztek.

A következő évtizedek azért még főleg a kísérletezés jegyében teltek világszerte, a végleges standardok csak az 1970-es évekre alakultak ki, és ekkor indultak a versenysorozatok is. Ekkor még elöl egy, hátul pedig két kereke volt a sírollernek.

Ennek a váltásnak érdekes története van: azért alakult így, mert a sífutásban elterjedt a korcsolyázó technika, és mivel a sírollert jellemzően a sífutók használták edzéshez, alkalmazkodni kellett az igényekhez. A ma is ismert síroller egyik atyjaként Paolo Miorint tisztelik.

Az első húzósabb rekordokat is ekkor állították fel. 1976-ban például egy pilóta, Giustino Del Vecchio Monzában 24 óra alatt 240,5 kilométert száguldott végig maga tervezte sírollerével, amihez az alapanyagot és a gyártási technológiát a repülőgépiparból vette.

Aztán 1987-ben Mark Richardson a franciaországi Chamonix-ból külső segítsége igénybevétele nélkül elsírollerezett az angliai Canterbury-ig, ami 1000 kilométeres távolság, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe.

Ez minket aligha fenyeget, viszont a síroller nagyon jó móka és legalább annyira jó és hatékony testedzés, érdemes kipróbálni!

(Fotó: erikwickstrom.se)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: sport síroller

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása