Kívül tágasabb

Hajléktalanok álmai megrázó fotókon

2016.08.29. 06:42, Kívül tágasabb , 1 komment

Vannak emberek, akiknek az életében eljön a pillanat, amikor már álmodni sem nagyon tudnak. Amikor már nincs ennivaló, víz, nincs hol tisztálkodni, a bank elvette a házat – és mégis akarnak álmodozni egy másik életről.

cim_143.jpg

Ezt próbálja meg egy könyvben megörökíteni az amerikai fotós, Horia Manolache. A tanulmányait anno San Franciscóban végző fényképész több díjat is nyert már alkotásaival, és nemrég érdekes projektbe kezdett.

Az ötlet lényege, hogy hajléktalan emberek álmait valósítja meg, persze csak a maga eszközeivel, és csak átmenetileg, egy-egy fénykép erejéig. Mégis, úgy véli, ezekkel a fotókkal talán felhívhatja a figyelmet arra, hogy a hajléktalanok sem feltétlenül lusták és nekik is vannak elképzeléseik arról, mit dolgoznának szívesen.

Horia Manolache azt mondja, éppen ezért az a célja, hogy szokatlan megközelítésben és távolságból mutasson meg olyan embereket, akik elveszítették a hajlékukat.

„Egy idő után megértettem, hogy a fényképezés, csakúgy, mint az írás, megváltoztathatja az emberek gondolkodását, mentalitását és segíthet megoldani problémákat” – írja az amerikai fotós, aki jelenleg közösségi finanszírozásban próbálja meg kiadni könyvét.

„Segítettem az embereknek, ahogy csak tudtam: étellel, pénzzel, alvóhellyel, ruhával… Amikor egy előadás kedvéért elkezdtem ezt a sorozatot, nem vártam semmi különöset tőle, de most úgy érzem, érdemes lenne a képeket egy könyvben közreadni” – teszi hozzá.

Remélhetőleg meglátjuk.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása