Kívül tágasabb

London felülnézetből

2016.07.27. 06:13, Kívül tágasabb , komment

A brit főváros egyike a legfontosabb, és a maga 8 millió lakosával a legnagyobb európai metropoliszoknak. Ennek megfelelően állandóan zajlik benne az élet, mégis, abból a szemszögből, amiből Jason Hawkes megmutatja nekünk, mintha sokkal nyugodtabb lenne.

cim_ok_12.jpg

Jason Hawkes egyik szenvedélye a fotózás, méghozzá a nagyvárosok megörökítése. Így aztán nem csoda, hogy London is megragadta a képzeletét, annál is inkább, hiszen oda járt egyetemre is, a University of Westminsteren tanult fényképezést.

Aztán egy szerencsés véletlennek köszönhetően rátalált a saját látószögére: „több londoni stúdióban dolgoztam már, amikor egy nap a barátaimmal egy vitorlázórepülőn. Ekkor jött az ötlet, amire gyorsan rákattantam”.

Az ötlet a legvisszafogottabb fogalmazás szerint is bejött neki, hiszen ma már több mint 50 könyvben szerepelnek a képei, ráadásul nem akármilyen kiadóknál, szerepel köztük a BBC, a Random House és a Harper Collins is.

A pénz nem ebben van, hanem a vállalati fotózásokban, ügyfelei között ott van a Virgin Atlantic, az Amazon, a Rolex, a Microsoft, a HP, a Citi, a Siemens, a Nike, a Coca-Cola, a Ford, a Toyota, a Samsung, a National Geographic és még hosszan sorolhatnánk.

A nagy cégek nem véletlenül keveredtek ide, egy-egy ilyen fotózás ugyanis nem kis pénzbe kerül, egy kétórás London feletti repülésért akár 3000 fontot (1,1 millió forintot) is ki kell fizetni, főleg, ha eltér a bevett helikopteres útvonalaktól.

„Imádom, ahogyan egy-egy új épület megjelenésével változik a város látképe, és persze az időjárás állandó kihívást jelent, hatalmas kiváltság London felett röpködni” - nyilatkozta.

(Fotó: jasonhawkes.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása