Kívül tágasabb

Lelkesen schmittel az elit

2016.07.08. 06:45, Kívül tágasabb , komment

Minek annyit tanulni, meg vesződni a szakdolgozat, a doktori disszertáció megírásával, amikor utóbbi szövegét akár egy laza CRTL C – CTRL V felhasználásával akár ki is másolhatjuk valahonnan, nem igaz? A történet ismerős a magyar közelmúlt történelméből, de igazi divattá a jelen Oroszországában vált.

szergej_nariskin.jpgSzergej Nariskin 

Még tavaly év végén történt, hogy az orosz alsóház, a Duma elnökét, Szergej Nariskint az a vád érte, hogy doktori értekezésének több mint a felét korábban megjelent írásokból „emelte át” egy az egyben.

Egy ilyen vádba a legtöbb nyugati országban simán belebukik egy politikus (és még Magyarországon is előfordulhat vele). A dolognak külön szépséget adott, hogy az ellopott szöveg egy liberális közgazdász, Vlagyiszlav Inozemcev tanulmányából származik.

„Meglehetősen mulatságos, hogy az Egyesült Oroszország egy prominens képviselője az én írásomat használta fel. A jelek szerint elég jónak tartotta” – nyilatkozta a közgazdász.

Azt persze senki sem gondolta komolyan, hogy Szergej Nariskin saját maga másolgatta a szöveget, inkább az történt, hogy egy szellemírót bérelt fel a disszertáció megírására, aki ezt találta a leggyorsabb megoldásnak.

Azt se gondolta senki sem komolyan, hogy a botrányból Szergej Nariskinnek bármilyen komolyabb baja eshet. Persze nem is esett, kiadott egy közleményt, amelyben a tudományos élet ítéletre bízta sorsát, majd folytatta munkáját, mintha mi sem történt volna.

Ami persze nem meglepő, hiszen a Business Insider cikke szerint több mint ezer (!!) olyan sikeres és/vagy gazdag orosz van, akit a közelmúltban plágiumon értek, és köztük meglepően sok a politikus, de akad bíró, ügyész, rendőr, sőt, egyetemi vezető is.

Van még durvább is: az elmúlt években plágium vádja érte a kulturális minisztert, Szentpétervár kormányzóját, és az orosz szövetségi nyomozóhivatal vezetőjét – és még hosszan sorolhatnánk.

Az eseteket gyakorlatilag minden alkalommal egy Dissernet nevű önkéntes szervezet hozta nyilvánosságra, amit még 2013-ban indított egy csoport újságíró és tudós, és amelynek célja a helyi politikai, gazdasági és tudományos elit csalóinak leleplezése.

A Dissernet szerint az orosz állami Duma (alsóház) tagjainak valamivel több, mint 10 százaléka plagizált (és feltehetőleg szellemíró segítségével összehozott) munkával szerzett diplomát.

Persze plágium a világ minden táján előfordul, Oroszország esetében inkább ennek elterjedtsége és a vele szemben tanúsított tolerancia mértéke az érdekes. Olyannyira, hogy 2006-ban még Vlagyimir Putyin jelenlegi elnökkel szemben is felmerült a vád, de annak sem lett semmilyen következménye és hatása sem a politikai karrierjére.

És hogy miért ennyire elterjedt a szellemírók foglalkoztatása? Szergej Parkomenko újságíró szerint azért, mert az orosz elit ugyanúgy státusszimbólumként tekint egy diplomára vagy doktori címre, mint egy értékes ékszerre, menő autóra vagy hatalmas házra.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása