Kívül tágasabb

Hol kell a legtöbbet dolgozni a világon?

2016.06.11. 06:41, Kívül tágasabb , 16 komment

A címben feltett kérdésre nem könnyű válaszolni, hiszen a ledolgozott órák száma és a munka intenzitása nem feltétlenül felel meg egymásnak. Az Expert Market oldal mégis belevágott és összeállított egy listát azokról a nagyvárosokról, ahol a legtöbbet dolgoznak az emberek, és így a legrosszabb a munka-magánélet egyensúlya.

hongkong_kina.jpgHongkong is a listán

Az összeállítás abból a szempontból persze szűkít kicsit, hogy csak a legfontosabb világvárosokat veszi figyelembe, elsősorban a svájci UBS bankcsoport adatait figyelembe véve listázva a ledolgozandó heti munkaórák szerint.

Az első tíz város mindegyikének jellemzője, hogy a munkavállalók átlagosan heti 40 óránál többet dolgoznak, de a lista első helyezettje kiemelkedően magas számokat produkál ezen a téren.

Ez persze elsőre nem hangzik soknak, de az összeállításkor egyfelől levették a szabadságokat, másrészt egyaránt szerepelnek benne a teljes és részmunkaidős foglalkoztatottak.

Így azért már kicsit másként hangzik az a ledolgozandó 40+ óra hetente (csak összehasonlításképp: Londonban ez 33,5, New Yorkban 35,5 óra, pedig ott sem dolgoznak keveset az emberek).

Lássuk akkor a TOP10-et!

10. Bogota, Kolumbia – 40,3 óra

Egész Dél-Amerikában a kolumbiai Bogotában kell a legtöbbet dolgozni, éves szinte 2096 órát, miközben összesen 15 nap fizetett szabadság jár.

9. Jakarta, Indonézia – 40,4 óra

Az indonéz nagyvárosban és vonzáskörzetében több mint 30 millió ember él, ők dobják össze ezt a 40,4 órás munkahetet, ami gyakorlatilag pontosan 10 százalékkal magasabb, mint a világátlag. Mindemellé évi 12 nap szabadság jár.

8. Taipei, Tajvan – 41,2 óra

Nem hiába az ázsiai mentalitás, a tajvaniak is keményen húznak, ez a 41,2 óra 11,6 százalékkal haladja meg a világátlagot. Nem viccelnek ám!

7. Nairobi, Kenya – 42 óra

Őszintén szólva számunkra a lista nagy meglepetése a kenyai nagyváros. Persze ha azt vesszük, hogy Afrika egyik legfontosabb fővárosáról van szó, kőkemény munkakultúrával, akkor talán nem is lett volna szabad meglepődni. Mindenesetre rengeteget dolgoznak, az biztos.

6. Dubai, Egyesült Arab Emirátusok – 42,04 óra

Dubairól elsőként mindenkinek a luxus, a nagyon sok csillagos szállodák, és a rongyrázás jut eszébe. Pedig az itt élők nagyon sokat dolgoznak (már aki dolgozik), igaz, ezért az évi 30 nap fizetett szabadság is kárpótlást nyújt valamennyire.

5. Bangkok, Thaiföld – 42,1 óra

Akárcsak Dubairól, Bangkokról is elsőként inkább a pihenés és az élet élvezet jut az egyszeri európai eszébe, mintsem a kőkemény munka, és persze ebben az esetben is hatalmas tévedésben van, aki így hiszi. A bangkokiak dolgozzák a negyedik legtöbbet Ázsiában (és világszerte is a TOP5-ben vannak), és ha ez nem lenne elég, évente csak 9 fizetett szabadnap jár nekik, ami elég durva.

4. Új-Delhi, India – 42,6 óra

Annyit elárulunk, hogy van még egy indiai nagyváros a listán, azaz ebben az esetben működik a sztereotípia: az indiaiak baromi sokat dolgoznak. Méghozzá 14,56 százalékkal többet, mint a világátlag.

3. Mexikóváros, Mexikó – 43,5 óra

Ki gondolta volna, hogy a nyugati félteke legtöbbet dolgozó városlakóit Mexikóban kell keresnünk? Pedig ez a helyzet, a több mint 43 óra már elég a dobogóra, mindemellé 17,3 nap fizetett szabadság jár évente.

2. Mumbai, India – 43,8 óra

És nem Indiában dolgoznak a legtöbbet! A 43,8 óra hetente „csak” a második helyre volt elég, persze ezt aligha bánják, ha kiderül, mennyit is kell dolgozni a győzelemért…

1. Hongkong, Kína – 50,1 óra

Mert messze Hongkongban a legdurvább az élet ilyen szempontból, az a több mint 50 óta hetente nagyon odaver. Abból a szempontból persze nem csoda, hogy a legnagyobb világcégnek közül nagyon soknak itt van a központja, tényleg nem túlzás azt állítani, hogy a város éjjel-nappal pörög. Na de ennyire?!!

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: munka felmérés

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása