Kívül tágasabb

Ilyen is van: itt a szelfiszobor

2016.06.07. 06:44, Kívül tágasabb , 2 komment

Várható volt, hogy egyszer ez is bekövetkezik, és íme, egy texasi városban úgy döntöttek: legyen szelfiszobor. A reakciók persze felemásak voltak, akadtak, akik szerint ez szuper ötlet, mások viszont a nyugati civilizáció végét vizionálják. Szerintünk meg csak simán jópofa.

szelfiszobor_foto_twitter_com_gemrick.jpg

Sugar Land egy több mint 80 ezer lakosú város az egyesült államokbeli Texasban. A helyi önkormányzat nemrég úgy döntött, ideje lenne valamivel bekerülni a hírekbe (még ha nem is így fogalmazták meg…), és szobrot állíttattak a főtéren.

Méghozzá két szelfiző nőről.

Az elkészítéssel egy helyi művészt, Sandy Levint bízták meg, aki szerint alkotása azt a tevékenységet hivatott ábrázolni, amit a legtöbben csinálnak a téren: a szelfikészítést.

Jó, a helyzet az, hogy a szobor egy tízdarabos kompozíció egyik darabja, mégis ez vágta ki leginkább a biztosítékot a neten, nem is nagyon értjük miért, hiszen (noha a szobor művészi értékéről lehetne vitatkozni) szerintünk semmi bántó vagy botrányos nincsen benne.

„Sugar Landnek olyan változatos a történelme, erre kitesznek egy szobrot két szelfiző nőről” – háborgott az egyik helyi lakos @MariahGermain a Twitteren, és mások sem voltak sokkal jobb véleménnyel a kezdeményezésről, persze akadtak olyanok is, akik megvédték az ötletet (jellemzően nem a városban élők).

A szobrot egyébként a művész adományozta a városnak, ami két bizottságon is átment, mielőtt kikerült volna jelenlegi helyére.

(Fotó: twitter.com/Gemrick)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása