Kívül tágasabb

A férfiaknál is borulhat a modellvilág

2016.03.31. 06:45, Kívül tágasabb , 26 komment

A nőknél már egy ideje zajlik a plus size modellek forradalma, ami a jelek szerint lassan a férfiakat is eléri. Ennek egyik első jele, hogy Zach Miko személyében megjelent az első testesebb modell egy nagy ügynökség alkalmazásában.

cim_116.jpgZach Miko az első férfi plus size modell, akit egy nagy ügynökség (esetünkben a Lara Stone-t, Gigi Hadidot és még sok más sztárt foglalkoztató IMG) leszerződtetett, és ezzel alighanem egy olyan folyamatot indított el, aminek hosszú távú hatásai lesznek.

A 26 éves amerikai egyike tehát az első „erőteljes” modelleknek - az amerikai divatszleng egyelőre így („brawn”) nevezte el őket, nem titkoltan azért is, hogy megpróbáljon megszabadulni a plus size jelzőtől.

Az Egyesült Államokban egyébként meglepően kevés testesebb férfimodell van (Németországban például három ügynökség is foglalkoztatja őket, de ezek kisebb szervezetek és nem is nagyon dolgoznak az országon kívül), és mint a The Guardiannek nyilatkozta, rendkívül gyorsan történtek vele a dolgok.

noi_plus_size_modellel.jpg

Az első reklám tavaly júliusban jelent meg, az első cikk szeptemberben jelent meg, és ma már némi túlzással egy mozgalom zászlóvivője. Ami a plus size jelzőt illeti, Zach Miko azt mondta, érez némi negatív felhangot ezzel kapcsolatban, mintha az, aki plus size lenne, nem tartozna a normális körbe, miközben a brawn (azaz „erőteljes”) pozitív dolgot sugall.

A modell szerint a férfiak esetében még mindig tabu a külső, hiszen gyengeségnek vagy férfiatlannak tartják azt, aki a kinézetével foglalkozik, ami szerinte butaság. Annál is inkább, mert úgy látja, sok esetben még mindig él az ötvenes évek gondolkodása, amely szerint az igazi férfi erős és nincsenek érzelmei.

bicepsz.jpg

„Ha már csak annyit sikerül elérnem, hogy a férfiak is rájönnek, nincs semmi baj azzal, ha a külsejükkel foglalkoznak, esetleg rosszul érzik magukat attól, ahogyan kinéznek és változtatni akarnak rajta... egész életemben gondjaim voltak a külsőmmel, és ez elbizonytalanítja az embert” - fogalmazott Zach Miko.

„Ezeket az érzéseket aztán az ember kivetíti másokra, ami tönkre is teheti a kapcsolatait. Ördögi kör jön létre. Mindez elkerülhető, ha megnyílsz, és ki mered nyilvánítani a saját magaddal kapcsolatos érzéseidet” - tette hozzá a modell.

melegitoben.jpg

(Fotó: instagram.com/zachmiko)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása