Kívül tágasabb

Egyre nagyobb gond a tinik szexüzengetése

2016.03.23. 06:45, Kívül tágasabb , 18 komment

Gyakorlatilag védtelenné vált a tizenévesek generációja a szexuális tartalmú üzenetküldés terén, ráadásul a jelenség egyre divatosabb. A brit ellenzék szerint a helyzet kezelését a tananyag részévé kellene tenni.

sexting_foto_flickr_com_pro_juventute.jpg

A munkáspárti oktatási árnyékminiszter, Lucy Powell szerint a brit kormány tétlenül nézi, ahogyan egyre több tinédzser lesz a szexuális tartalmú sms-ek áldozata, ahelyett, hogy az iskolai oktatás részévé tenné az ilyen helyzetek kezelését.

Jelenleg a brit iskolákban 11 éves kortól kötelező a szexuális és párkapcsolati oktatás, ráadásul ez nem is minden sulira nézve érvényes, például a jellemzően hátrányos helyzetű tanulókat befogadó ún. akadémiákon nem. Mi több, az oktatás bizonyos részterületei esetében a szülők is dönthetnek a gyerekeik tiltása mellett.

Ha mindez nem lenne elég, a tantárgy legutolsó módosítása 2000-ben történt meg, amikor a mostani okostelefon-generáció még meg sem született, tehát technológiai szempontból is elavult.

Márpedig a helyzet nagyon durván romlik, tavaly például 13-szor annyi esetet vizsgált a rendőrség, mint 2013-ban (!), ezek száma legutóbb már meghaladta a 660-at, szemben a korábbi 51 esettel – írja a BBC.

A Munkáspárt szerint ennek legfőbb oka az olyan alkalmazások elterjedése, mint a Whatsapp és a Snapchat, ráadásul (minő meglepetés...) a tinik előszeretettel hazudnak a korukról, hogy regisztrálni tudjanak az olyan társkereső oldalakra, mint a Tinder és a Grindr.

A helyzet tehát szinte példátlan kihívás elé helyezi mind a fiatalokat, mind a brit oktatási rendszert, utóbbi esetében a kormány is már bejelentette, hogy központi jelentőséget tulajdonítanak a kérdésnek.

Ennek érdekében az oktatási minisztréium több irányelvet is kiadott már az iskoláknak és felkért több igazgatót is, hogy készítsenek akciótervet a tantárgy fejlesztésére.

Nagy kérdés, hogy ez elég lesz-e...

(Fotó: flickr.com/Pro Juventute)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása