Kívül tágasabb

Akik rettenetesen pórul járhatnak a Brexittel

2016.02.24. 06:44, Kívül tágasabb , 1 komment

Miközben a Nagy-Britanniában élő magyarok tízezrei vakarják a fejüket, azon gondolkodva, vajon mi is történik majd velük, ha az ország esetleg az Európai Unióból történő kilépésre voksol június 23-án, a történetnek van egy másik oldala is, amiről ugyan Magyarországon érthető okokból jóval kevesebb szó esik, pedig legalább ugyanakkora földindulást okozna, mint a kelet-európai munkavállalók esetleges távozása.

nyugdijasok_tengerparton_foto_taylorwimpeyspain_com.jpg

Kezdjük egy találós kérdéssel: mely ország állampolgárai laknak a legnagyobb számban az EU-n belül másik országban? Bingo: a britek. Igen, azok a britek, akik most nyáron éppen arról szavaznak majd, vajon kilépjenek-e az Európai Unióból.

A helyzet ugyanis úgy áll, hogy körülbelül 2 millió (!!) brit él az Európai Unió valamelyik tagállamában (kivéve persze Nagy-Britanniát), ami nagyságrendileg ugyanannyi, mint ahány uniós polgár él a szigetországban.

„Sokan közülünk dolgoznak és élvezik fogadott országunk közegészségügyi rendszerének és szociális juttatásainak előnyeit. Csak Spanyolországban 800 ezer brit nyugdíjas él, aki ingyen használják a spanyol egészségügyet (és így nem foglalják a brit rendszerben a kórházi ágyakat” – írta a Daily Telegraphban Alex Taylor.

Márpedig ha az Egyesült Királyság az unióból való kilépés mellett szavaz, ezeknek az embereknek hirtelen igencsak érdekes fordulatot vehet az életük. Ha ugyanis a UK megtagadja az uniós polgároktól a munkavállalás jogát, akkor mi oka lenne a többi tagállamnak nem megvonni ugyanezt a jogot?

„Hirtelen ugyanolyan unión kívüli állampolgárok leszünk, ugyanolyan letelepedési és munkavállalási jogokkal, mint amilyen az amerikaiaknak vagy az ausztráloknak jár. Mindezek tetejében mi, akik már több mint 15 éve külföldön élünk, nem is szavazhatunk azon a referendumon, ami pedig a mi életünkre komolyabb hatással lesz, mint azokéra, akik voksolhatnak” – tette hozzá Alex Taylor.

A férfi szerint az persze igaz, hogy az elmúlt években a brit gazdaság erősebb lett, mint az eurozóna, ugyanakkor ezt nem szabad adottságnak venni, hiszen amikor például ő az 1980-as évek elején Franciaországba költözött, akkor éppen fordított volt a helyzet, és semmi garancia nincs arra, hogy a helyzet a jövőben nem változik meg.

„Ha a kilépés mellett szavazunk, megtagadjuk fiataljainktól a szabad költözés jogát. A svájciak (akiket a kilépés mellett kardoskodók oly gyakran emlegetnek fel pozitív példaként) például nemrég voltak kénytelenek szembesülni azzal, hogy drasztikusan csökkentették részvételi lehetőségüket az uniós kutatási programokban és az Erasmusban. Az újságjaik tele vannak a fiatalok ezzel kapcsolatos panaszaival” – hozott példát Alex Taylor.

„Ha Nagy-Britannia az unióból való távozás mellett voksol, akkor egyik napról a másikra ott állunk majd kétmillióan jogfosztottan jelenlegi országunkban. Más uniós tagállamok nem fognak több százezer állampolgárságot szétosztogatni, így aztán most hirtelen úgy tűnik, jogaink egy nagy részéről kénytelenek leszünk lemondani” – fogalmazott Alex Taylor.

(Fotó: taylorwimpeyspain.com)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása