Kívül tágasabb

Lehetetlen lesz Londonban lakást venni

2016.02.20. 06:43, Kívül tágasabb , 16 komment

Aki azt gondolja, hogy Nagy-Britanniában jelenleg drágák az ingatlanok, az csak várjon pár évet, és kis túlzással az olcsó otthonok aranykoraként tekint majd vissza a 2010-es évek közepére – jósolja egy hitelintézet.

nagy-britannia_anglia_utca_foto_pixabay_com_publicdomainpictures.jpg

Tessék megkapaszkodni, mert nagyon durva számok következnek! Kezdjük azzal, hogy a Santander Mortgages cég tanulmánya szerint 2030-ra háromszor annyi 1 millió fontba kerülő ingatlan lesz Nagy-Britanniában, mint jelenleg, ami csak annak hangzik jól (ha egyáltalán), akinek már belépett a piacra.

Jelenleg kevesebb, mint félmillió ilyen ingatlan van az országban, ez a szám a következő 15 évben eléri majd az 1,6 milliót. Különösen durva lesz a helyzet Londonban, ahol másfél évtized múlva minden negyedik otthonért több mint egymillió fontot kell majd fizetni és két olyan kerület is lesz, ahol ez az arány eléri a kétharmadot.

A lista másik végén a dél- és északkeleti országrész, valamint Yorkshire, az East Midlands és Skócia található, hiszen Dél-Keleten 7, a többi felsorolt régióban 1 százalék alatt lesz a milliós ingatlanok aránya.

Ami a teljes képet illeti, jelenleg egy ingatlan átlagára 283 565 font, ez 2020-ra 349 300 fontra emelkedik majd. Ennél is durvább, hogy aki 2030-ban venne majd magának otthont, annak 557 444 fontos átlagárral kell majd számolnia.

Ami még mind nem lenne baj, ha a fizetések is követnék az ingatlanárakat, erről azonban a felmérés szerint szó sincs. Jelenleg az Egyesült Királyságban az ingatlanok átlagára a bevételek 7,9-szerese, ami 2030-ra 9,7-szeresre ugrik.

Természetesen ezen a téren is Londonban a legrosszabb a helyzet, ahol már most is 11,5-szeres az arány, de ez 2030-ra 16,5-szeresre nő majd, azaz még nehezebb lesz ingatlanhoz jutni.

(Fotó: pixabay.com/PublicDomainPictures)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása