Kívül tágasabb

A legnagyobb szerelem is átlagossá vált

2016.02.08. 06:46, Kívül tágasabb , 3 komment

Eddig nem látott fotók kerültek nyilvánosságra VIII. Eduárd és felesége, Wallis kései éveiről. A fényképek is bizonyságát adják annak, hogy még egy ilyen legendás nagy szerelmet is megviselnek az évek.

cim_103.jpg

A történelem egyik legnagyobb botrányát kavarta VIII. Eduárd és Wallis Simpson szerelme, hiszen a brit uralkodó azért mondott le a trónról, hogy elvehesse az elvált amerikai nőt.

Most olyan fotók kerültek nyilvánosságra, melyeket eddig még nem lehetett látni, és melyeken érződik, hogy a kapcsolat 1956-ra már nem volt annyira felhőtlen, mint a kezdetekkor.

A floridai Red Hills-ben található birtokon készült képek pihenés közben örökítik meg a XX. század egyik leghíresebb szerelmespárját. A windsori herceg hatalmas szivart pöfékel, felesége pedig kissé feszültnek és boldogtalannak tűnik.

1_343.jpg

Nem véletlenül: Wallis utálta ezt a floridai birtokot, és ebből nem is csinált titkot. A nagy szerelemmel és a házassággal persze másfajta kötelezettségek is a nő nyakába szakadtak, hiszen Eduárd például az őt a trónon követő testvére, VI. György (a jelenlegi uralkodó, II. Erzsébet apja) külön meghívása nélkül nem léphetett hazai földre, ha nem akarta kockáztatni életjáradéka elvesztését.

Így aztán a korábban királyként elfoglalt férfi hirtelen elfoglaltság nélkül találta magát, és jórészt a feleségének kellett szórakoztatni őt jó három és fél évtizeden keresztül. Wallis ennek érdekében egy kisebb udvartartást alakított ki maguk körül.

2_319.jpg

Az asszony továbbra is szívesen vett részt a különböző gálákon, divatbemutatókon és vacsorákon, de közben a brit közvélemény jó része gyűlölte, mert „elrabolta” a királyukat. Eduárd ezt úgy kompenzálta, hogy mindenben próbált a kedvére tenni.

Ahogy azonban a volt király egyre idősebb lett, úgy kezdett ráunni a partikra, és egyre szívesebben töltötte az idejét kertészkedéssel Párizs melletti birtokán, Wallis pedig (ne szépítsük) unalmasnak találta.

3_295.jpg

Ami a floridai képeket illeti, azok a főúri pár amerikai barátai, Kane és Edith Baker birtokán készültek, ahol minden tavasszal eltöltöttek egy-két hetet. A fényképek készítője Polly Brooks Howe.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása