Ki hallotta már Forvik nevét? Ismerős esetleg Atlantium? Na és a magyar fülnek kissé vicces nevű Elgaland-Vargaland? Ezek a helyek lét és nemlét határán billegő országok, vagy nem is országok? Egyáltalán mitől ország egy ország?
(Fotó: Flickr.com / Raymond Brooke)
Kezdjük az utolsó kérdéssel, amit sokkal nehezebb megválaszolni, mint gondolnánk – állítja Nick Middleton, pedig ha valaki, akkor az Oxford Egyetem földrajztudósa kellene, hogy tudja a választ.
Az Atlas of Countries that Don’t Exist (azaz Nem létező országok atlasza) című könyv szerzője szerint sokan az 1933-ban aláírt Montevideói Egyezményt veszik alapnak, eszerint akkor ország egy adott régió, ha jól meghatározható a területe, állandó lakossággal rendelkezik, van saját kormánya és „képes arra, hogy más államokkal kapcsolatot építsen ki”.
A problémát az jelenti, hogy van jó pár olyan ország, amely megfelel a kritériumoknak, mégsem tagja az ENSZ-nek (a tagságot szokás ugye sokszor az országgá válás pecsétjének tekinteni) – ilyen például Tajvan, de elég nagy a kérdőjel ezek alapján Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország kapcsán is, hiszen csak egyetlen közös helyük van az ENSZ-ben – ezek alapján tehát Anglia például nem felel meg a kitételeknek, azaz nem önálló ország – mondta a BBC-nek Nick Middleton.
Végül aztán az angolok és a skótok nem kerültek be a könyvbe, mert a tudós inkább azokra koncentrált, amelyek ugyan megfelelnek a Montevideói Egyezménynek, még sincs egyáltalán képviseletük az ENSZ-ben.
A közismert kimaradók csoportja politikai okokból nem lehet önálló ország, ilyen Tajvan, Tibet, Grönland vagy éppen Észak-Ciprus, ezeknél nem is időznénk többet, mindegyik esetében nyilvánvalóak az indokok.
Vannak ugyanakkor egészen érdekes esetek, az alábbiakban ezeket mutatjuk be röviden.
Lakota Köztársaság
A 100 ezer fős Lakota Köztársaság nem máshol fekszik, mint az Egyesült Államokban, a Sziklás-hegységtől keletre, és tulajdonképpen a sziú indiánok kísérlete egy saját állam (és ezzel együtt a függetlenség) megteremtésére.
A történet még a 18. században kezdődött, aztán 1868-ban ért el addig, hogy az akkori amerikai kormányzat ígéretet tett a sziúknak az önálló közigazgatásra. Az igazi fordulat 1998-ban következett be, amikor a Legfelsőbb Bíróság 600 millió dolláros kártérítést ígért meg nekik az ellenük elkövetett cselekmények miatt.
A sziúk azonban nem fogadták el a pénzt, mondván, az olyan lenne, mintha ezzel beismernék, hogy ha utólag megfizetik, akkor nem gond a bűncselekmények elkövetése.
Ehelyett 2007-ben delegációt küldtek Washingtonba, hogy hivatalosan is bejelentsék elszakadásukat az Egyesült Államoktól – a jogi csata azóta is zajlik, külső szemlélő számára nem nagyon kétséges végeredménnyel, de majd meglátjuk.
A Lakota Köztársaság egyébként az Észak- és Dél-Dakota, a Nebraska, a Wyoming és a Montana államok területén található rezervátumokon terülne el, és a tervek szerint saját útlevelet, jogosítványt adnának ki és nem szednének adót.
Ami nagy problémát jelentene, az az egészségügy és a halandóság, lévén az indián férfiak várható élettartama nem éri el az 50 évet, ami a világon a legalacsonyabbak közé tartozik.
Barotseföld, Murrawarri és társaik
Az afrikai kontinens melegágya a nem létező országoknak, hiszen egyes területein akkor a zavar, hogy jóformán nem is lehet tudni, mikor ki van uralmon és hol húzódnak a határok.
Az egyik legnagyobb kérdőjel Barotseföld kapcsán emelkedik, a 3,5 milliós lakosú (!!) királyság Zambiától szeretne elszakadni, és ezt 2012-ben hivatalosan be is jelentette.
Ott van aztán Ogoniföld, ami szintén 2012-ben unta meg, hogy a nigériai központi kormányzat semmibe veszi őket, ráadásul a területén elég komoly olajkatasztrófa is történt, a környezeti károk elhárítása pedig még afrikai léptékkel mérve is lassan halad.
Ausztráliában is akadnak szakadárok, például a Murrawarri Köztársaság, amelyet 2013-ban alapítottak a helyi őslakosok. Ekkor a törzs írt egy levelet II. Erzsébet brit uralkodónak, és felkérték, hogy bizonyítsa ezen jogát. A murrawarrik 30 napot adtak II. Erzsébetnek a válaszra, ami persze azóta sem érkezett meg, amit ők függetlenségük megerősítésének tekintenek.
Ha már Ausztráliában kárunk, ott van Atlantium is, melynek fővárosa Concordia. Igaz, kicsit több arra a kenguru, mint az ember, de nem is ez a lényege, hanem a területenkívüliség, ami annyit tesz, hogy bárki a világon állampolgára lehet.
Az ország alapítói ugyanis hisznek abban, hogy a közös érdekek és érdeklődési területek fontosabbak a határoknál, és ezen az alapon kínál állampolgárságot minden érdeklődőnek, mondván, ez így igazságosabb, mint a jelenlegi rendszer, melyben gyakorlatilag születés szerint, vagy a körülmények alakulása folytán lesz valaki egy ország polgára.
Forviktól Elgaland-Vargalandig
Persze nagyot tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy Európa mentes a hasonló történetektől. Ott van például Forvik, amit egy kenti illetőségű angol alapított a Shetland-szigetek egyikén, vagy Sealand szintén a brit partok mellett.
(Fotó: forvik.com)
A dánoknak is megvan a maguk baja, Christiania például Koppenhága belvárosában egy enklávé, amit még 1971-ben „alapított” pár önkényes lakásfoglaló, és ugyanazon év szeptemberében kikiáltották függetlenségüket.
Christianiában közvetlen demokrácia érvényesül, ahol minden lakosnak (szám szerint 850-en vannak) szavazati joga van minden egyes fontosabb kérdésben. A dán kormány stratégiája is egyszerű: behunyta a szemét és nem foglalkozik például azzal, hogy Christiania lakói lelkesen megszavazták a marihuána legalizálását (ami Dániában törvényellenes).
És akkor a poszt végén jöjjön személyes kedvencünk, a romantikus nevű Elgaland-Vargaland, amit két svéd művész álmodott meg, és mely azon egyszerű ötleten alapul, hogy egyesíti a világ összes senkiföldjét.
Magyarul: akárhányszor az ember külföldre utazik, „átmegy” Elgaland-Vargaland területén. Ezt persze nehéz komolyan venni (és nem is hasonlítanánk a sziú indiánok más kategóriát képviselő függetlenségi törekvéseihez), de azt jól mutatja, mekkora kérdőjelek lehetnek egy olyan, első pillantásra nyilvánvalónak tűnő kérdésben is, hogy mitől ország egy ország.
