Kívül tágasabb

Megalázva avatták be a stewardesseket

2015.10.14. 07:00, Kívül tágasabb , 45 komment

A légikisasszonyokat egy bevatási rítus keretében kényszerítették megalázó dolgokra az egyik kínai légitársaságnál. Az esetről készült képek hatalmas felháborodást okoztak a távol-keleti országban. Meg tudjuk érteni.

cim_84.jpg

Az eset a Kunming légitársaságnál történt, ahol arra kényszerítették a frissen belépett női munkavállalókat (jellemzően stewardesseket), hogy másszanak fel az ülések fölötti poggyásztartókba.

A képeket a WeChat nevű kínai közösségi applikáción osztották meg, és a fotók pillanatokon belül hatalmas botrányt kavartak az országban – írta a BBC. Az esetre reagálva a légitársaság közleményben jelezte, kivizsgálja az esetet, hozzátéve, hogy a személyzet rendben elvégezte munkáját és a repülés biztonságát az ügy nem érintette.

allo.jpg

„A társaság kiemelt jelentőséget tulajdonít az ügynek, és mindent megtesz, hogy a jövőben hasonló ne fordulhasson elő” - írta közleményében a Kunming, míg a CCTVNews amellett, hogy posztolta a képeket Facebook-oldalán, azt írta, tudomása szerint az antiszociálisnak nevezett, a rituálét visszautasító stewardessek posztolták a fotókat.

1_327.jpg

A hírek szerint a fedélzeti személyzet az elmúlt években töbször is panasszal élt a beavatás miatt, de nem vették komolyan őket. Egyébként nem a Kunming az egyetlen légitársaság, ahol ily módon avatják be az újonnan érkezett stewardesseket.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása