Kívül tágasabb

Betiltatnák a csontsovány modelleket

2015.10.05. 06:45, Kívül tágasabb , 10 komment

Nem csitul a harc a modellek testalkata körül, miközben a teltkarcsú hölgyek lassan, de biztosan egyre több helyen jelennek meg, egy brit képviselő törvényileg szabályozná, ki léphet rá a kifutókra.

sovany_modell_foto_xpatnation_co.jpg

A vita a nemrégiben megrendezett londoni divathét kapcsán robbant ki megint, és természetesen az egészséges testalkat áll a középpontjában. Egy brit képviselő, Caroline Noakes például azzal állt elő, hogy a 18-as BMI-index alatti modellek nem léphessenek a kifutóra. A lépés nem lenne példa nélkül álló még Európában sem, korábban például a franciák hoztak már hasonló döntést.

Legutóbb Victoria Beckham kapott éles kritikákat sovány modelljei miatt (mondjuk rá sem lehet azt mondani, hogy túlsúlyos lenne), a YMCA England ügyvezetője (egyben a Be Real kampány koordinátora), Denise Hatton például azt mondta, Victoria Beckham az egyik legjobb példa arra, miként él tovább az az idejétmúlt gondolkodás, mely szerint csak az idealizált női testtel lehet bármit is eladni.

De kapott már idén az YSL egyik kampánya is, amit egyenesen betiltottak, mert a szabályozó testület szerint felelőtlenül szerepeltetett „egészségtelenül sovány” modelleket.

Visszatérve a tervezett tiltásra, nem mindenki ért egyet azzal, hogy a BMI-index lenne a megfelelő módszer az egészséges testalkat megállapítására. A brit divattanács, a British Fashion Council például azt állítja, fiatal nők esetében ez teljesen pontatlan mérce.

Ehelyett inkább vigyázni kellene a modellekre és az egészséges életmódra, étkezésre biztatni őket, és megfelelő kiszolgálást nyújtani nekik a showk idején.

„Nevetséges dolog kriminalizálni és jogi lépésekkel fenyegetni a 18-as BMI-indexnél soványabb modelleket – a BMI egyszerűen nem alkalmas arra, hogy pontosan megállapítsuk valakinek az egészségi és edzettségi állapotát” - állítja például Alice Dogruyol, a prémium farmermárka, a Beauty in Curves alapítója.

Inkább az egészségre kellene koncentrálni a méretek helyett, és minél változatosabb testalkatú hölgyeket felvonultatni a kifutókon, ráadásul Alice Dogruyol szerint vannak fontosabb dolgok is, amiket törvényileg kell(ene) szabályozni, például a mértéktelen italozás.

(Fotó: xpatnation.co) 

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása