Kívül tágasabb

Egy szürreális csodaváros

2015.08.08. 06:47, Kívül tágasabb , 1 komment

A cím akár egész New Yorkra is igaz lehetne, bár ebben az esetben inkább a manhattani Chinatownra vonatkozik. Folytatjuk tehát kétrészes minisorozatunkat, melyben a bevándorlók Paradicsomának számító New York legérdekesebb etnikai közösségeit mutatjuk be. Az első részben találkoztunk Guyanából érkezettekel, koreaiakkal, indiaiakkal, és oroszokkal, a mai kört pedig a kínaiakkal kezdjük.

chinatown_foto_flickr_com_ken_lund.jpg(fotó: flickr.com / Ken Lund) 

Annál is inkább, hiszen aligha van metropolisz (egyáltalán: nagyobb város) a nyugati féltekén, ahol ne lenne legalább egy kínai negyed, mondjuk New York Cityben rögtön van kilenc, de ezek közül a manhattani Chinatown a legfontosabb.

Nem akármilyen helyről beszélünk, hiszen a (ki tudja, mennyire pontos…) adatok 90 ezer és 100 ezer közé teszik az itt élő kínaiak számát, ami gyakorlatilag négyszeres népsűrűség New York egyéb részeihez képest. (Itt megtalálni valakit…)

A manhattani Chinatown egyike a legrégibb kínai negyedeknek Ázsián kívül. Történelmileg a kantonaiak alapították, ám a nyolcvanas-kilencvenes években (a XX. századról beszélünk természetesen) a terepet átvették a mandarint előtérbe helyezők, a többiek pedig alkalmazkodtak.

Mondjuk bejutni nem olyan könnyű, mert át kell verekedni magunkat a Canal Street gagyitengerén (hamis táskák, kamu parfümök…), ám megéri, mert ha már bent vagyunk, akkor elképesztően sokféle gyümölcsöt és zöldséget áruló standokon válogathatunk az egzotikus finomságok között.

Kicsit szürreális is az egész, mintha egy teljesen más világba csöppenne az ember a maga halpiacával (élő angolnát is lehet kapni, kérem szépen!), és Xiàngqít (kínai sakkot) játszó emberekkel teli parkokkal.

Mini-Ausztrália a maxi New Yorkban

little_australia_foto_instagram_com_rubysbargrill.jpg(fotó: instagram.com / rubysbargrill)

A legendás Mulberry Street környékén lévő mikroközösséget talán csak az ott élő ausztrálok hívják Kis-Ausztráliának, de kétségtelen, hogy a New Yorkban élő auszik döntő többsége itt koncentrálódik.

A hat házblokknyi területen mintegy tucatnyi ausztrál üzletet találhatunk, és ha valamelyiküket honvágy kínozná, akkor itt megtalálhatja az európai ízlelőbimbóval értelmezhetetlen Vegemite-ot is, ami az ausztrál gasztronómia alapja.

A Sohótól és Kis-Itáliától nem messze lévő negyed egyik központja Nick Mathers kávézója, a Ruby’s, amit jó tíz évvel ezelőtt nyitott meg, és ami tulajdonképpen odavonzotta a honfitársakat, majd újabb üzleteket is.

Például rögtön a Ruby’s mellett ott a B_Space, ami egyszerre ruhaüzlet (csak ausztrál holmikkal, természetesen), rádióstúdió, rendezvényhelyszín és kávézó – egyszóval amolyan kulturális központ a New Yorkban élő ausztrálok számára.

A Boardwalk Empire és a lengyelek

little_poland_foto_flickr_com_raymondkyeung.jpg(fotó: flickr.com / raymondkyeung)

Irány Brooklyn, annak is a Greenpoint nevű része: itt található Little Poland, azaz Kis-Lengyelország, ami sok mindenről nevezetes, elsősorban arról, hogy Chicago után itt él a legnagyobb lengyel közösség Amerikában (márpedig elég sokan vannak az Egyesült Államokban, nem véletlen a szoros kapcsolat a két ország között sem).

A környéken kézzel fogható a lengyel hatás, az utcán lépten-nyomon lengyelül beszélőkbe ütközik az ember, de a feliratok, a boltok is lengyelek és mindenhol ott a lengyel zászló, nem is beszélve a hagyományos ételeket áruló éttermekről.

Greenpoint egyébként sok minden másra is büszke lehet, hiszen itt született a színésznő Mae West, a színész Mickey Rooney, a gyerekkönyveivel híressé lett Margaret Wise Brown, a popénekes Pat Benatar, az író Henry Miller és a bankrabló Willie Sutton.

Apropó bankrabló, ha már itt tartunk, ezen a környéken forgatták a(z egyébként Atlantic Cityben játszódó) Boardwalk Empire egyes, az óceánparton játszódó jeleneteit is.

A legnagyobb legenda: olaszok New Yorkban

little_italy_foto_flickr_com_ken_lund.jpg(fotó: flickr.com / Ken Lund) 

Csak a manhattani Kis-Itáliáról köteteket lehetne megtölteni, amire természetesen nem vállalkozunk, de egy rövid áttekintésre igen, hiszen lehet-e úgy beszélni a New York-i bevándorlókról, hogy az olaszokat nem említjük? Na ugye!

Kis-Itália az 1880-as években született meg, amikor a nápolyi és szicíliai bevándorlók hatalmas tömegben érkeztek meg az Egyesült Államokba. Az első csúcspontot az 1910-es évek hozták, ekkor több mint tízezer olasz élt Manhattanben egy 50 háztömbnyi területen, a lakosság 90 százalékát kitéve.

Ma már csak 14 blokk az, ami igazán olasz, és sokszor az lehet az ember érzése, hogy inkább már csak egy hatalmas kirakat (vagy a múlt előtt tisztelegve: turistaátverő csapda) az egész.

Persze azért még mindig ott van, az európai, olaszos íz nem tűnt el teljesen (pláne az olyan jeles alkalmakkor, mint a szeptemberi San Gennaro ünnepe, és a hozzá kapcsolódó utcai fesztivál), miként megmaradtak a fagylaltozók és a pékségek is.

„Egykor Kis-Itália olyan volt, mint egy Nápoly környéki település, saját nyelvvel, szokásokkal, pénzügyi és kulturális intézményekkel” – írta Bill Tonelli a New York magazinban.

Egyébként érdekes módon nem a manhattani volt a legnagyobb olasz közösség New Yorkban, a harlemiek többen voltak, és gazdagabbak is.

Említettük, hogy a csúcson több mint tízezer olasz élt itt, a 2000-es népszámláláskor már alig 1200-an vallották magukat olasznak, ami csupán a népesség 8,2 százalékát tette ki, ami egyébként pontosan megegyezik a New York más részein élő olaszok arányával.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása