Kívül tágasabb

Modern kori rabszolgasors

2015.04.17. 06:43, Kívül tágasabb , 15 komment

Talán még maga Isaura is belesápadna azokba a körülményekbe, amelyek között Spanyolországban dolgoztatják a (jellemzően bevándorló) munkásokat a földeken, hogy aztán a megtermelt zöldséget és gyümölcsöt Európa nagy áruházláncaiba szállítsák.

cim_49.jpg

Az alapvető higiéniai feltételek gyakorlatilag teljes hiánya, emberhez méltatlan szálláskörülmények és elcsalt fizetés – ez csak három azon tényezők közül, melyeket egy nemrég véget ért vizsgálat tárt fel.

A jellemzően bevándorlókat dolgoztató spanyol mezőgazdasági cégek nem biztosítanak például WC-t a földeken dolgozóknak, akik így jobb híján a bokrokban végzik el a dolgukat, természetesen utána tisztálkodni sincsen lehetőségük.

Lakhatásukat fából és műanyaglemezekből összetákolt viskókban „oldják meg” a vállalatok – derült ki a brit Channel 4 televízió oknyomozó riportjából. A munkások szerint a higiénia teljes hiánya miatt gyakoriak közöttük a fertőzéses megbetegedések.

1_286.jpgA cég, amely olyan nagy brit láncoknak szállít be zöldséget és gyümölcsöt, mint a Marks & Spencer, a Waitrose, a Sainsbury’s, vagy a Tesco, elsősorban Spanyolország déli részén dolgoztat és munkavállalói szerint sok mindennel törődik, speciel velük nem annyira.

Az Agroherni az Integra Empleo nevű munkaközvetítőn keresztül alkalmazza az embereket, ám utóbbi a ténylegesen ledolgozottnál rendszeresen kevesebb munkanapot ismer el nekik – állítja egy, a tévécsatorna által megkérdezett nő.

„Ha 26 napot dolgozunk, akkor 16-ot vagy 18-at könyvelnek el. Rendszeresen megrövidítenek minket havi 7-8 nappal” – panaszkodott az egyik megkérdezett nő a Daily Mail összefoglalója szerint.

Mindkét érintett cég tagadta az állításokat, és közölték, hogy vizsgálatot indítanak az ügyben. Az Agroherni szerint náluk szigorú szabályok vonatkoznak a rovarirtók használatára (az egyik vád az a cég ellen, hogy ezektől betegednek meg a munkavállalók), és nincs tudomásuk megbetegedésekről.

A cég határozottan állítja, hogy nem használja ki a jellemzően külföldi munkaerőt, és kifejezetten ügyel a munkahelyi biztonságra. Érdekes módon ennek ellenére a Channel 4 riportja nyomán megszakította az együttműködést az Integra Empleóval és a jövőben saját maga, közvetlenül alkalmazza majd a munkásokat.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Spanyolország

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása