Kívül tágasabb

Ilyen egy zseniális reklámkampány

2015.03.12. 06:46, Kívül tágasabb , 1 komment

A magunk részéről azokat a reklámokat szeretjük, amelyek egy jó ötletet képesek megvalósítani és továbbvinni, esetleg kis csavart is elhelyezve a koncepcióban. Ilyenkor szinte mindegy is, mi a reklámozott termék, persze az nem hátrány, ha egy társadalmilag fontos dologra próbálják meg felhívni a figyelmet. Ahogyan ez például Amerikában történt.

cim_38.jpg

Abban az Egyesült Államokban, ahol nagyon régen folyik a vita a fegyverviseléshez való hozzáállásról – sokan betiltanák a lehetőségét annak, hogy csak úgy besétálva egy üzletbe fegyvert vehessünk magunknak, míg egy legalább ekkora csoport szerint az amerikai identitás szerves része a fegyvertartás szabadsága.

Miközben az álláspontokban komoly áttörés nem nagyon várható, vannak olyan szervezetek, amelyek a fegyvertartás biztonságosabbá tételéért kampányolnak – posztunk szempontjából fontos, hogy igen jól sikerült reklámokkal.

A kampányban a humort bevetve lépnek fel a legkevésbé sem vicces témában, elsősorban arra hívva fel a figyelmet, milyen veszélyeket rejt, ha a gyerekek játszani kezdenek a megtalált fegyverrel. Mert hát a gyerekek játszanak, gyakorlatilag bármivel, ami a kezükbe kerül, miként erre ezek a szuper reklámok is felhívják a figyelmet.

Külön pozitívum a kampányt készíttető Evolve hozzáállása, azaz hogy egy ilyen komoly témát képesek voltak humoros sorozattal kommunikálni, ami persze a koncepcióval előálló McCann reklámügynökséget is dicséri.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása