Kívül tágasabb

Így még nem dobtak ki pénzt az ablakon

2015.03.06. 06:43, Kívül tágasabb , 4 komment

Egykoron London és Manhattan riválisának szánták, mára kiderült, hogy ebből nem csak hogy semmi nem lesz, de alighanem minden idők egyik legnagyobb pénzkidobását jelenti Moszkva épülő és alighanem soha el nem készülő pénzügyi központja.

cim_36.jpg(fotó: Konstantin Salomatin / Business Insider)

Még 1992-ben döntöttek úgy, hogy az orosz fővárosban megépítik azt a Nemzetközi Üzleti Központot, amely a remények szerint a brit főváros és New York vetélytársa lett volna a pénzügyi világban.

A városrészre eddig 12 milliárd dollárt költöttek, és aligha túlzás azt állítani, hogy alig valamivel vannak csak előrébb, mintha ezt a pénzt kidobták volna az ablakon, hiszen miközben az építkezések többsége áll, az elkészült épületek 45 százaléka üresen tátong.

A 60 hektáros területen található egyébként Európa öt legmagasabb épülete közül négy (!), köztük a legmagasabb Federation Tower East. A felhőkarcolók közül eddig nyolcat fejeztek be, ugyanennyit még építenek, és ha ez nem lenne elég, még kettőt terveznek befejezni 2018-ig.

Ugyanakkor a szakemberek szerint az egész elképzelés irreálisan optimistának tűnik. „Valakinek az az ötlete támadt, hogy ha egy csomó felhőkarcolót építesz egy helyre, akkor máris az öledbe pottyan egy nemzetközi pénzügyi központ. De ez nem így működik, ehhez más dolgok is kellenek” - mondta a The New York Timesnak Darrell Stanaford ingatlanpiaci elemző.

Persze az sem segített, hogy az elmúlt években a nemzetközi gazdasági szankciók és a zuhanó olajárak miatt az orosz gazdaság növekedése alaposan lelassult, csakúgy, mint az építkezések a moszkvai pénzügyi központban.

Jelenleg az épületek 45 százaléka áll üresen, és ez az arány tovább romolhat, ha a közeljövőben mégis csak átadnak egy-két felhőkarcolót, az arány így az év végére elérheti az 50 százalékot is.

A fotókat a Business Insider felkérésére a moszkvai fotós, Konstantin Salomatin készítette egy átlagos hétköznap.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása