Kívül tágasabb

A szerzetesek, akik emberhúst esznek

2015.03.04. 06:42, Kívül tágasabb , 19 komment

Az indiai Benáresben élő aghorik európai szemmel igazán hátborzongató rituálékkal gondolják megtisztítani magukat és lelküket. Egyebek mellett emberi koponyából készült edényből étkeznek, nem ritkán emberhúst.

cim_35.jpg

Az India északi részén található Benáresben (vagy más néven Varanasiban) élő aghori-szerzetesek igazán bizarr dolgokban hisznek (na jó, nekünk bizarrnak számító dolgokban), hiszen a koponyahordozónak is nevezett szekta tagjai előszeretettel étkeznek emberi koponyákat használva és nem ritka közöttük, hogy emberhúst fogyasztanak.

Őket látogatta meg és fotózta le az olasz Cristiano Ostinelli, aki szerint az indiaiak is félnek az aghoriktól, akikről azt tartják, képesek megjósolni a jövőt, tudnak vízen járni és ördögi próféciákat tesznek.

Az aghorik marihuána, alkohol és meditáció segítségével kerülnek közelebb Siva istenhez, és abban hisznek, hogy ha előítéletek nélkül adják át maguknak azoknak a dolgoknak, melyek mások számára tabunak számítanak, megvilágosodnak.

További rituáléik között is akadnak hátborzongatók, például állítólag élő állatok fejét harapják le, testüket elhamvasztott emberek hamvával kenik be, és elhunytak testén ülve meditálnak.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása