Kívül tágasabb

Milliárdos palotákból menekülnek az oligarchák

2015.01.06. 06:47, Kívül tágasabb , 3 komment

Egyre több jel utal arra, hogy az orosz oligarchákat meglehetősen fájdalmasan érintik a nyugati szankciók. Egy részük menekíti Oroszországból a pénzét, hogy azt Nyugat-Európában, például Londonban fektesse ingatlanba. Moszkvában egészen hihetetlen palotákat árulnak.

cim_8.jpg

Egyre több orosz milliárdos dönt úgy, hogy megszabadul hazai ingatlanától, és külföldön fekteti be a pénzét. Ennek egyik jele, hogy egyre több az eladó méregdrága moszkvai és főváros környéki ingatlan.

Az ingatlanosok is inkább dollárban adják meg áraikat, vagy egészen elképesztő árfolyamon váltják a rubelt – mondta Nina Reznyicsenko, az IntermarkSavills ügynökség munkatársa.

„Az ügyfeleink szinte azonnal reagáltak ezekre a drámai változásokra: az alkufolyamat jóval hosszabb lett, a beszerzések nagy része pedig inkább a 2 millió dolláros szegmensbe esik” - jelezte a szakember.

Eközben egyre több az eladó luxusingatlan is, különösen a hagyományosan az orosz főváros elitnegyedének számító Rubljovkán, ahol exkluzív butikok és sportklubok is szolgálják a lakók kikapcsolódását.

A posztban is látható palotát például 109 millió dollárért árulják, és ez még csak nem is a legdrágább eladó ingatlan a környéken – nyilatkozta a Metrium Grupp ügynöjség igazgatója.

„Ma is legalább két drágább eladó ingatlanunk van. Az egyik 130 millió, a másik 150 millió dollárba kerül, ráadásul a legtöbbe kerülő kastély még csak nem is a Rubljovkán, hanem a Szkolkovszkoje autópályán túl található, azért a vevőnek 200 millió dollárt kell majd adnia” - mondta Ilia Menzutov.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása