Kívül tágasabb

Miért nem szól be Bush Obamának?

2014.11.17. 06:49, Kívül tágasabb , 2 komment

Magyarországon meglepően szokatlan indokkal magyarázta George W. Bush volt amerikai elnök, miért nem minősíti nyilvánosan utódja, a vele egyébként ellentétes pártállású Barack Obama politikáját és intézkedéseit. Tanulságos szavak.

George W. Bushnak a napokban könyve jelent meg, aminek reklámozására viszonylag sokat szerepelt a nyilvánosság előtt. Egyik ilyen alkalommal a Fox News Hannity című műsorában feltették neki a kérdést, miért nem nyilvánít soha véleményt utódja, a demokrata Barack Obama politikájáról és tevékenységéről.

Amerikai szempontból érthető, a magyar mindennapokban élve megdöbbentő választ adott a republikánusok eddig utolsó elnöke: George W. Bush ugyanis a következőket mondta: „Nem gondolom, hogy jót tenne az országnak, ha egy volt elnök megpróbálná aláásni a jelenlegi hatalmát; ami azt illeti, ez az elnöki intézménynek tenne rosszat”.

George W. Bush mindehhez még hozzátette, semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a lapok címoldalára kerüljön nyolc év elnökösködés után.

„Megvolt a nekem szánt hírnév. Igazán nem érdekel a nyilvánosság. Igazság szerint ahhoz, hogy a lapokba kerüljek vagy a Republikánus Pártot kellene támadnom, amit nem akarok, vagy az elnököt, amit szintén nem akarok. Tökéletesen elégedett vagyok azzal, hogy nem vagyok a rivaldafényben” – tette hozzá a volt elnök.

Az már más lapra tartozik, hogy Bush volt alelnöke, Dick Cheney nem így gondolkozik, ő ugyanis rendszeresen támadja Barack Obamát, egyebek mellett „élete legrosszabb elnökének” nevezte.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása