Kívül tágasabb

Tíz elképesztő tény Dubairól

2014.10.13. 06:50, Kívül tágasabb , 66 komment

Dubai egyike a 21. század legdinamikusabban fejlődő helyeinek, gazdasága sikertörténet, legalábbis amíg az olaj tart, de már gondolnak arra is, mi lesz, ha a kincs kifogy. Gazdaságát ma már legalább annyira a turizmus és az ingatlanpiac húzza, ugyanakkor utóbbi szakértők szerint meglehetősen bizonytalan lábakon áll. Az alábbiakban tíz érdekes tény következik Dubairól.

1. A világ daruinak negyede Dubaiban dolgozik.

A hely ingatlanpiaca olyan ütemben fejlődik, hogy az építkezéseken használt daruk 24 százalékát itt használják ebben a pillanatban is.

2. A Burdzs al-Arab és a Mona Lisa

A világ legmagasabb szállodájához annyi aranyat használtak fel, hogy az elég lenne 46 265 Mona Lisa beterítéséhez. A hotelben 1790 négyzetméternyi 24 karátos aranylap van, míg a kultúrtörténet egyik leghíresebb festményének felülete 0,3869 négyzetméter.

3. Pazarlás, Burdzs al-Arab a neved

Ha már a szállodánál tartunk, a hotel 39 százaléka lakhatatlan, azaz gyakorlatilag pocsékba lett építve. A hétcsillagos szálloda építésekor a cél nem a minél jobb helykihasználás volt, hanem a hiperszuper külső. Végül is ha pénz van rá…

4. Tandíjamat egy rendőrautóért

A dubaji rendőrség egyetlen autója többe kerül, mint a leghíresebb amerikai főiskola tandíja, hiszen a rendőrök olyan autókkal üldözik a bűnt, mint a Ferrari FF (500 ezer dollár), a Lamborghini Aventador (397 ezer dollár) vagy az ezeknél is sokkal drágább Aston Martin One-77 (1 millió 790 ezer dollár). A legdrágább amerikai főiskola, a New York University tandíja négy évre 247 908 dollár.

5. Alig vannak helyi állampolgárok

Dubaiban rengeteg a bevándorló, gyakorlatilag az ott élők 10-15 százaléka rendelkezik helyi állampolgársággal, a többiek ott dolgozó külföldiek. A legtöbben Indiából, Pakisztánból és Bangladesből érkeznek, elsősorban az építkezéseken dolgoznak, gyakran embertelen körülmények között.

Nem csoda, hogy emberi jogi csoportok és szakszervezetek is folyamatosan adják ki a riasztó jelentéseket a munkavállalók borzalmas helyzetéről, arra is felhívva a figyelmet, hogy a sztrájkba lépő dolgozókat nem ritkán deportálják.

6. Gyerekek helyett robotok

A helyiek körében nagy népszerűségnek örvendenek a teveversenyek, ami több száz millió dolláros üzletág. Mivel zsokénak a gyerekek a legalkalmasabbak, a sportág korábban a gyerekkereskedelem komoly forrása volt, elsősorban a dél-ázsiai és afrikai országokból. Ezt a rémes és embertelen rendszert váltották le 300-1000 dollár értékű robotokkal, amelyek zsokéként hajtják a tevéket.

7. Ahol késik a Ramadán

A dúsgazdagságnak is akadnak hátrányai. Például akár hiszik, akár nem, a világ jelenleg legmagasabb lakóépülete, a Burdzs Kalifa (828 méter magas) legfelső szintjein lakni sem fenékig tejfel.

A 150. emeletnél magasabban lakók ugyanis tovább látják a napot, mint az átlagemberek, így nekik a Ramadán is tovább tart, így a többieknél tovább kell tartaniuk az étkezési megszorításokat.

8. Légkondicionált Monaco

Dubaiban jelenleg is épül egy légkondicionált „város” (vagy pontosabban városrész), ami 4,45 négyzetkilométeres alapterületével 2,25-ször nagyobb Monacónál. A várost a városban légkondicionált járdák kötik majd össze, gyakorlatilag olyan körülmények között lehet majd itt élni és pihenni, mintha az ember valamilyen kellemes mediterrán országban lenne.

9. A milliárdosok és Honduras

Éppenséggel már az is meglepő, hogy hivatalosan csak négy milliárdos él Dubaiban, ám legalább ennyire az, hogy négyük vagyona annyi, mint Honduras éves bruttó nemzeti összterméke. are Abdul Aziz Al Ghurair, Majid Al Futtaim, Khalaf Al Habtoor, és Abdulla Al Futtaim összesen 18,7 milliárd dollárt mondhat magáénak, Honduras GDP-je pedig 18,8 milliárd dollár.

10. Több a turista, mint Magyarország népessége

A legutóbbi (2013-mas) adatok szerint Dubaiba 11 millió turista (a lakosság ötszöröse) látogatott el, azaz tényleg a turizmusra gyúrnak. Egyébként a kínai Senzen lakossága 10,4 millió ember, ezzel a Föld 12. legnépesebb városa, Kínában pedig a harmadik helyen áll, a Dubaiba látogatók száma ezt is meghaladja.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: Dubai

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása