Kívül tágasabb

Bizarr jövő: így utazunk majd a repülőkön

2014.09.25. 08:44, Kívül tágasabb , 27 komment

Fizetős WC-k, „kövéradó”, álló ülés, kizárólag női személyzet - csak néhány azok közül a változások közül, amiket a légitársaságok fontolgatnak, és amelyek akár már a közeli jövőben valósággá válhatnak. Meddig vagyunk hajlandóak elmenni az olcsó repülés érdekében?

Miközben a polgári repülés egyik része a minél nagyobb luxus irányába indult el (példaként hozható a La Compagnie francia légitársaság, amelynek gépein csak és kizárólag business class helyek vannak, ennek ellenére jelentősen olcsóbban árulja azokat, mint a többi társaság – mint erről testvérblogunk, a Gazdagisztán nemrégiben beszámolt), addig a másik oldalon a fapadosnál is fapadosabb társaságok folyamatosan szűkítik a repülőjegyben szereplő szolgáltatások körét, miközben folyamatosan újabb területeket keresnek, amiért plusz pénzeket kérhetnek. Ezek közül mutatunk most pár olyat, amiről az elmúlt hónapokban, években egyre többet hallani.

Állóhelyek

Az úgynevezett állóhelyek bevezetését először 2010-ben dobta be a Ryanair vezére, Michael O'Leary a köztudatba, és annak ellenére, hogy azóta már cáfolták a dolgot (nyilván a nem túl kedvező fogadtatásra való tekintettel), nem lennénk meglepve, ha az ötletet nem vetették volna teljesen el.

Olyannyira nem, hogy már ki is próbálták a Skyrider fantázianevet viselő, az AvioInteriors által megalkotott széket, már ha ezt az embert félig álló helyzetbe kényszerítő valamit széknek lehet nevezni. A malajziai Putra Egyetem a szakterülettel foglalkozó professzora, Fairuz Romli szerint a szék öt éven belül megjelenhet a repülőkön.

„Gyakran utazom, jórészt belföldi járatokon és gyakran az az érzésem, hogy a repülési idő olyan rövid, hogy még ki sem tudjuk kapcsolni a biztonsági övet, máris a leszálláshoz készülünk” – nyilatkozta a CNN-nek a professzor, feltéve a kérdést, valóban szükség van-e ilyen rövid repülőutakon arra, hogy leüljenek az utasok.

Fairuz Romli számításai szerint az állóhelyek bevezetése 21 százalékkal növelné a gépek kapacitását, ami akár 44 százalékos jegyárcsökkenéshez is vezethetne.

A kövéradó

Az üzemanyagok drágulásával a repülésben is minden kiló számít. Akadnak légitársaságok, amelyek azt fontolgatják, hogy az erősen túlsúlyos utasok két jegyet vegyenek, ennél azonban reálisabbnak tűnik a pluszkilókért fizetendő felár bevezetése.

Egy norvég gazdaságkutató, Dr. Bharat P. Bhatta több módszert is kidolgozott, ezek közül az egyik szerint a testsúlyunk alapján fizetnénk a jegyért, kilónként meghatározott árat, a másik szerint az utas és a poggyásza összesített súlya számítana.

Nem lesz mentőmellény

Hamarosan a mentőmellény is a múlté lehet, mi több, az Air Canada egyik regionális leányvállalata, a Jazz már el is tüntette ezeket a gépeiről, 25 kilót spórolva vele.

A szabályozás ugyanis megengedi, hogy a mentőmellényeket más, a vízen lebegő készséggel helyettesítsék (amennyiben a gép a parttól kevesebb mint 70 km-re távolodik el), ami lehet akár az üléspárna is.

Csak női személyzet

Akadt már olyan társaság, amely felvetette, hogy kizárólag hölgyekből álló személyzetet kellene alkalmazni, lévén ők fejenként és átlagosan 15-20 kilóval könnyebbek, mint férfi kollégáik, azaz velük is üzemanyagot lehet spórolni.

A GoAir indiai fapados légitársaság tavaly bejelentette, hogy a következő 7 év során 2000 főnyi személyzetet alkalmaz majd, csak és kizárólag nőket. Mondjuk legalább annyit megtesznek, hogy a már jelenleg alkalmazásban álló férfiakat nem rúgják ki – legalábbis ezt ígérik.

Fizetős WC

Miután a világon elég sok olyan mosdó van, aminek használatáért fizetni kell, a módszer hamarosan a repülőgépeken is elterjedhet. Ki más, mint a Ryanair, már pedzegette is a dolgot. A cél mi más is lenne, mint arra sarkalni az utasokat, hogy felszállás előtt intézzék el a kis és nagy dolgaikat, így a WC-k legalább egy részét el lehetne távolítani a gépekről, helyükre pedig üléseket tenni.

Csináld magad! Lehetőleg mindent…

Pár éve még az volt a szenzáció, hogy az utasok maguk checkoltak be, ám hamarosan már a gépre szállás is ujjlenyomat alapján megy majd, a gépen pedig mi szolgáljuk ki saját magunkat étellel és itallal (persze pénzért).

Telefonálás

Az elmúlt években több légitársaság is puhította a korábban rendkívül szigorú mobilhasználati szabályait fel- és leszállás közben. Aztán megjelentek a wifik is a fedélzeten, ám közben a nagy lazaság közben egyre többeket kezdett idegesíteni a fedélzeti telefonhasználat.

Így aztán idén januárban az amerikai független kormányzati szervezet, a Federal Communication Commission azzal a javaslattal állt elő, hogy térjenek vissza a még 1991-ben bevezetett szigorúbb szabályozáshoz, és tiltsák be a mobiltelefonok használatát a gépeken – igaz, most már nem azért, mert azok veszélyeztetnék a repülés biztonságát.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: repülés utazás

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása