Kívül tágasabb

Épül a világ legnagyobb reptere

2014.09.12. 06:45, Kívül tágasabb , 2 komment

Nem akármilyen összegért, 32 milliárd dollárért építik meg Dubaiban a világ legnagyobb repterét, ami évente 200 millió utast lesz képes fogadni, amivel simán lenyomja a jelenlegi legnagyobbakat, például az isztambuli légikikötőt is.

Dubaiban nem viccelnek, ha a legekről van szó, csak úgy sorjáznak a „legnagyobb”, „legdrágább” jelzők, ha a különböző projektekről van szó. Így aztán tulajdonképpen nem meglepő, ha repülőtérből is a legnagyobbat fogják megépíteni.

A 32 milliárd dolláros projekt keretében az Al Maktoum Nemzetközi Repülőteret fogják irdatlan méretűre felturbózni, ami már csak annak fényében sem semmi, hogy a város jelenlegi repülőtere, a Dubai International így is a világ hetedik legforgalmasabbja.

Ezzel együtt a fasorban sincs a majdani Al Maktoumhoz képest (a már most is működő repteret 2010-ben adták át), amelyen az építkezés első fázisának végére évi 120 millió utas fordul majd meg, és amely egyszerre 100 Airbus 380-at tud majd fogadni.

Dubai központi helyet foglal el a világ repülőforgalmában, hiszen fontos csomópont Kelet, Nyugat és Ausztrália, Ázsia között, ráadásul itt lesz majd az Emirates világközpontja is.

Amikor teljesen készen lesz, az Al Maktoum évente 200 millió utast fogad majd, ami nem semmi, lévén hogy tavaly az atlantai Hartsfield-Jackson volt a legforgalmasabb 94,4 millió utassal.

Az Al Maktoum projekt egyszer már majdnem becsődölt a gazdasági válság miatt, ám 2010-ben megnyílt a teherforgalom előtt, tavaly október óta pedig utasokat is fogad.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása