Kívül tágasabb

Az egyik legdurvább halálút

2014.08.22. 06:48, Kívül tágasabb , 6 komment

A veszély sokszor vonzza az embereket, így nem csoda, ha a különböző életveszélyes utak is nagy népszerűségnek örvendenek. Ezek közül is az egyik legdurvább a bolíviai Északi Yungas út, ahol évente átlagosan közel 300 ember veszíti életét.

A bolíviai Halálutat sokan a világ legveszélyesebb útjának tartják és nem is véletlenül, hiszen 4700 méter magasan fekszik, ami már önmagában is kihívás, ám nem ettől igazán veszélyes.

A mindössze 60 kilométeres szakaszt paraguayi fegyencekkel építették, még az 1930-as években és a fővárosból, La Pazból viszi az elszánt autósokat Corioco városáig.

Az út hírhedtségét egyébként 1994-ben alapozta meg az Inter-American Fejlesztési Bank, amely a világ legveszélyesebb útjának nevezte ki, miután egy tanulmányban kimutatta, hogy évente 200-300 ember veszíti itt életét.

Bár az út elméletileg kétsávos, egyes szakaszokon alig több mint 3 méter széles és nincs szalagkorlát. Ha ez nem lenne elég, gyakori az eső és a köd. Aki itt zuhanni kezd, az 600 méteren keresztül meg sem áll.

A Yungas már több ezer életet követelt, nem csoda, hogy a szélén hemzsegnek a keresztek. A veszély persze sokaknak beindítja a fantáziáját, így egyre többen indulnak neki motorral, vagy kerékpárral (egyes adatok szerint évente 25 ezer mountain bike-os keresi fel).

A kilátás az esőerdőre persze pazar, ám olyan hajtűkanyarok vannak benne, ráadásul olyan keskeny szakaszokon, hogy az ember haja már a képeket elnézve is égnek áll tőle.

A helyieknek ez persze csak egy közlekedési útvonal (ha mégoly veszélyes is…), de vannak cégek, például a Gravity Bolivia, melyek kifejezetten abból élnek, hogy kerékpárosoknak és motorosoknak szerveznek ide túrákat.

Az említett cég 28 éves menedzsere szerint az évi 300 haláleset nem kell hogy elrettentse a turistákat, inkább arra figyelmeztetés, hogy megbízható vezető nélkül nem tanácsos nekiindulni. (Persze mi mást is mondana…)

„Libasorban haladunk, a sor elején és végén is egy-egy tapasztalt vezetővel, a kerékpárosok között a megfelelő követési távolságot betartva. Az út első 20 kilométere aszfalt, ami megkönnyíti, hogy az ember ráérezzen a bringájára, és kicsit gyönyörködjön az Andokban is” – tette hozzá Derren Patterson.

„Ezt követi egy 8 km-es emelkedő az Öreg út kezdetéig, amit Felhőerdőnek is hívnak, mivel gyakran felhőben kell keresztülhaladni. Az Öreg út az egyetlen Bolíviában, ahol az emberek a bal oldalon vezetnek, amit természetesen nekünk is be kell tartanunk, így ezen a szakaszon a szakadék szélén haladunk” – mondta a szakember.

„Aztán mielőtt észbe kapnánk, már a buja dzsungelben haladunk 100 méter magas vízesések, és kokaföldek között. A Yolosa nevű települést már 1100 méteren érjük el, ahol megihatjuk a jól megérdemelt sörünket” – fejezte be Derren Patterson.

Ha további halálutakról is szeretne olvasni és látni őket, ide kattintva teheti meg!

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása