Kívül tágasabb

Így veszítik el a sztárok a múltjukat

2014.08.07. 06:47, Kívül tágasabb , komment

Képzeljük el azt a pillanatot, amikor rájövünk, hogy hiába tudjuk, mi történt velünk a múltban, ezt már senki sem hiszi el nekünk, mi több, mindenki úgy véli, nálunk jobban ismeri a mi saját történetünket. Legutóbb Paul McCartney mesélt erről az abszurd érzésről.

Sir Paul legutóbbi lemezén egy egész dalt szentelt a Beatles megalakulását megelőző és azt övező időszaknak. A Rolling Stone-nak adott interjúban a XX. század egyik legjelentősebb zenésze az Early Days születését azzal indokolta, hogy szeretné visszaszerezni a saját múltját.

„Tudom, hogy az emlékezetem képes pontosan felidézni, milyen volt az, amikor két srác ült egy szobában és próbálta megírni az olyan dalokat, mint az I Saw Her Standing There vagy a One After 909. Még mindig nagyon tisztán látom magam előtt, minden percére emlékszem, ahogy John és én együtt írunk, játszunk, veszünk fel dalokat. Nagyon élénk, nem halványuló emlékeim vannak róla.

John oly tragikus halála óta rengetegen próbálták megváltoztatni a múltat és nagyon nehéz ez ellen bármit is tenni, mert abban a pillanatban, ahogy azt mondod, hogy „Hé, álljunk meg egy pillanatra, ezt én írtam”, rögtön azzal jönnek, hogy „Ó, persze, hát ez gyönyörű, egy elhunyt tollaival ékeskedni”.

Egy idő után az ember erre elég érzékeny lesz, és azt mondja magában, hogy akkor hagyjuk az egészet. Pontosan tudom, mit csináltam én, és még elég sokan tisztában vannak vele. Talán hagynom kellene az egészet és nem idegesíteni magam vele” - nyilatkozta Paul McCartney, aki ugyanakkor azt is elismerte, eltartott egy ideig, mire sikerült idáig eljutnia.

„Egyszer nyaralás közben találkoztam egy amerikai kislánnyal a tengerparton, aki elmondta, hogy a Beatlesről tartanak különórát, én meg gondoltak, jó fej leszek és elmesélek neki egy kis bennfentes történetet. Így is tettem, mókás kis történet volt, de amikor a végére értem, rám nézett és azt mondta: nem, ez nem így történt, tanultunk róla az órán. Basszus, gondoltam, innen már nincs menekvés. Már tanítanak” - tette hozzá a The Beatles egykori tagja.

Paul McCartney beszélt a zenekarral és az ő pályafutásával foglalkozó könyvekről is. Az egyik legelismertebb mű Ian MacDonald Fejek forradalma című, rendkívül részletes és színvonalas munkája, ám az érintett még sem elégedett vele.

„Amolyan WC-olvasmány, arra jó, hogy beleolvasgasson az ember. Aztán egyszer csak azt olvasom benne az egyik számról, hogy azt 'McCartney a dalt Lennon kesernyés dalára válaszul írta', ami nem igaz. De ez már így vonul be a történelembe. A könyvet ráadásul nagyra tartják, így aztán nekem sincs más választásom, mint beletörődni abba, hogy ez már tényként rögzül. Rengeteg olyan esetet hozhatnék föl, amikor pontosan tudom, hogy amit mindenki ténynek könyvel el, az egyszerűen nem igaz” - mondta Sir Paul.

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása