Kívül tágasabb

Ilyen lesz az új szupervonat

2014.05.28. 06:49, Kívül tágasabb , komment

Természetesen Japánban (hol másutt?) fejlesztik azt a vonatot, amely tíz kocsijában összesen 30 utast szállít majd. A külső és a belső dizájn is szemkápráztató, lesz benne minden, mi szem-szájnak ingere.

Mióta éppen 50 éve Japán bemutatta a Tokió és Oszaka között közlekedő Sinkanszent (amelyet azóta a legtöbb nagyvárosra kiterjesztettek) a távol-keleti ország lett a vasúti fejlesztések motorja.

A pontosság, a gyorsaság és a tervezés szépsége, modernsége jellemzi ezeket a vonatokat, ráadásul a japán tervezőkre azt sem lehet ráfogni, hogy a babérjaikon pihennének. Ennek legújabb példája a West Japan Railway Co. (JR West).

A vállalat ugyanis hamarosan egy olyan luxusvonatot mutat be, amely jórészt hálófülkékből áll majd, ráadásul az elején egy nyitott tér található, ahová ki lehet ülni levegőzni.

A tervek szerint 2017 tavaszán már utasokat szállító vonatnak 10 kocsija (ebből hat háló) lesz, és összesen 30 utas foglalhat majd rajta helyet. A hálókocsikból ötben három-három fülke lesz, míg a hatodik önálló lakosztályként működik majd, hálószobával, hallal, fürdőszobával. A többi vagon étkezőként, társalgóként és panorámakocsiként szolgál.

A pontos útvonal egyelőre nem ismert.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása