Kívül tágasabb

Rasszista-e Heidi Klum?

2014.04.11. 06:41, Kívül tágasabb , 5 komment

A szupermodell a német televíziónak forgat műsort, amiben leendő modelleket versenyeztetnek. Ennek keretében indiánnak öltözve fotózták a résztvevőket. A visszhang váratlanul durva lett, sokan nekiestek Heidi Klumnak, rasszizmussal vádolva őt.

cím_204.jpg

A német Pro7 televízión immár 2006 óta fut a Heidi Klum nevével fémjelzett (egyébként nagyjából a Tyra Banks által kitalált formátumot követő) Germany’s Next Top Model című sorozat.

Az idei tehát a 9. évad, ám alighanem a mostani a legnagyobb botrány, ami egy fotósorozat miatt robbant ki. Heidi Klum és a reality résztvevői ugyanis egy indián (pontosabban: amerikai bennszülött) tematikájú fotósorozathoz álltak modellt, amit a műsorvezető és főítész kitette a GNTM Facebook-oldalára.

A fekete-fehér képekre finoman szólva is meglepő reakciók érkeztek, ugyanis nagyon sokan rasszizmussal vádolták meg Heidi Klumot és a versenyzőket, mondván, az öltözék sztereotip és semmi köze a valósághoz.

„Köszönjük, Heidi Klum és GNTM, hogy részt vesznek a bennszülött nők fetisizálásában és szexualitásuk túlhangsúlyozásában” – írta az egyik kommentelő, míg egy másik a következőként vélekedett: „WOW! Ez teljesen gusztustalan és bántó. Borzalmas! Rasszista! Megalázza az örökségünk, a vallásunk, a kultúránk… a nemzetünk”.

„A bennszülöttség nem egy ruha, amit kedvünk szerint veszünk fel vagy le. Akik ilyen sztereotip ruhákba öltöznek, azok nem csak az 566 különböző törzsi nemzet létét tagadják, de emberek teljes csoportján gúnyolódnak csak és kizárólag a fajuk és örökségük miatt” – írta a LastRealIndians.com oldal munkatársa, Ruth Hopkins.

Heidi Klum és a műsor egyelőre nem reagált a vádakra, miként a franchise tulajdonosa, Tyra Banks sem.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása