Kívül tágasabb

Vége a világ legveszélyesebb útjának

2014.03.25. 06:50, Kívül tágasabb , komment

A kalandvágyók alighanem szomorúan olvassák majd, hogy májusban a spanyol hatóságok döntése nyomán lezárják a világ egyik legfélelmetesebbnek tartott túraútvonalát, a Camino del Rey-t, hogy aztán sokkal biztonságosabban nyíljon meg újra.

cím_198.jpg

Azok, akik imádják a vérpezsdítő izgalmakat hozó túrázást, aligha örülnek annak a döntésnek, melynek értelmében ideiglenesen lezárják a dél-spanyolországi Malagától északnyugatra található El Camino del Rey (a Király útja) nevű turistaösvényt.

A döntés persze abból a szempontból érthető, hogy a 100 méter magasan található, alig egy méter széles út finoman szólva is veszélyesnek mondható (egyesek szerint a világ legveszélyesebb ösvénye). A hatóságok már eddig is korlátozták a feljutást, mióta 2000-ben két turista lezuhant a magasból.

A 4 kilométer hosszú útnak így már most is csak a középső, 1,5 kilométeres szakasza megközelíthető, már ha az ember eléggé elszánt és kalandvágyó. A döntést alighanem megkönnyítette, hogy a szakasz egyes részei nagyon rossz állapotban vannak, egész darabok hiányoznak a kiépített útból, ahol így a vas tartóállványokon kell végighaladni.

Mindennek azonban vége. A munkálatok már meg is kezdődtek, a történet vége pedig az lesz, hogy 3 millió 120 ezer euró elköltése után a teljes 4 kilométert újra megnyitják, ám immár teljes biztonságot teremtve.

Ennek érdekében a betont fa és (egyes szakaszokon) üveg váltja fel, a baleseteket pedig egy üvegfallal kívánják megakadályozni. Az előkészítő munkálatok májusig tartanak, így aki még a jelenlegi, hátborzongató állapotában szeretné végigjárni a megközelíthető 1,5 kilométeres szakaszt, annak igyekeznie kell.

Az ösvényt egyébként 1905-ben adták át, és eredetileg a Guadalhorce gátat építő munkások használták. Az út akkor lett királyi, amikor XIII. Alfonz 1921-ben felavatta a kész építményt.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása