Kívül tágasabb

Ahová az autók halni járnak

2014.02.05. 06:42, Kívül tágasabb , 5 komment

Van egy erdő Svédországban, amely arról nevezetes, hogy mintegy ezer, az 1950-es években gyártott autó roncsai pihennek benne. Opel, Ford, Volvo, Buick, Audi, Saab – tulajdonképpen megfelelő állapotban bármelyik gyűjtő álmai lehetnének...

Az sem gyakori, hogy környezetvédők védjenek meg az erdőben pusztuló autókat, de Svédországban éppen ez történik. A járművek ugyanis az elmúlt évtizedekben az erdő részévé váltak, benőtte őket a természet, és madarak fészkelnek bennük.

Az autók nagy része az ötvenes évekből származik, a temetőt pedig még egy testvérpár hozta létre a II. világháborút követően az Európából távozó amerikai alakulatok által magukra hagyott autók tárolására.

A járművekből lassan minden eladhatót kiszereltek és értékesítettek, majd az 1980-as években feladták és a 90-es években el is költöztek a környékről. Az autók viszont maradtak...

„A környék nagyon csendes. Furcsa érzés, olyan, mintha a világ végén lennénk. Az erdő nagyon sűrű, egyszerre csak pár autót látni, a többit elrejtik a fák" – fogalmazott a posztban is látható fényképeket készítő Svein Nordrum.

Az autók között van Opel, Ford, Volvo, Buick, Audi, Saab, szakemberek szerint a roncsok értéke (legalábbis ha a fémrészek értékesítésére gondolunk) összesen akár a 35 millió forintot is elérheti.

A Svédország déli részén fekvő bányászváros, Bastnas melletti erdőben található autótemetőt már többször fel akarták számolni, de az a furcsa helyzet állt elő, hogy éppen a környezetvédők álltak ki mellette, arra hivatkozva, hogy az már a természet részévé vált.

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása