Kívül tágasabb

Kate Moss új karrierbe kezd

2014.02.04. 06:55, Kívül tágasabb , 1 komment

A modell a Vogue brit kiadásának lett a szerkesztője, a márciusi lapszámban debütál. Bár most is kap modellként is megkereséseket, hiszen nemrég kavart port megjelenése, mint az Alexander McQueen reklámarca, rövid, sárga hajjal. Ő azonban már alapozza a távolabbi jövőt.

mostani.jpg

Nem is ő az első modell, akiből a Vogue-nál szerkesztő lesz. 19 éves korától kezdve 34-szer szerepelt a szigetországi kiadás címlapján, most átállt a másik oldalra. Egy a 70-es évek és a rock and roll ihlette fotósorozattal debütál. Persze a képeket nem ő készítette. A fotósokat és az ukrán-kanadai modellt, Daria Werbowy-t ő választotta ki a sorozat elkészítéséhez.

az első címlap 93.jpgElőször a címlapon 1993-ban

Moss komolyan vette a feladatot, a főszerkesztővel végigbeszélték a ruhák kiválasztását, segített a kiegészítők eligazításában a modellen, sőt feszültségoldásként rögtön az első napi fotózás végén elmentek együtt bulizni.

Korábban a főszerkesztő Alexandra Schulman azt nyilatkozta, várja, hogy együtt dolgozzanak Kate Moss-szal, hiszen neki igazán komoly tapasztalata és betekintése van a divatvilág folyamataiba, ahogyan azt is tudja, hogy milyen egy igazán szép és jól sikerült fotó.

Nem az első eset, hogy szerkesztőként dolgozik a divatmagazinnak, 2005-ben egyszer már vendégszerepelt a francia kiadásban, de a mostani részvétel a tervek szerint hosszabb távúnak ígérkezik.

sárga hajjal.jpgAz Alexander McQueen reklámarca

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!
Címkék: divat Vogue Kate Moss

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása