Kívül tágasabb

Botrányt kavart a szexi focistafeleség

2013.12.01. 06:45, Kívül tágasabb , 6 komment

Nem kis botrányt okozott Caroline Berg Eriksen, amikor négy nappal szülését követően már képet posztolt magáról, amin tökéletesen lapos, izmos hassal látható. A norvég közönség nagy része erősen zokon vette a képet, provokatívnak tartva azt.

cím_161.jpg

Az utóbbi években komoly divattá nőtte ki magát a „milyen hamar milyen jól nézek ki szülés után" nevű őrület, melynek lényege, hogy (jellemzően celeb) anyukák már egy-két héttel azután, hogy világra hozták gyermeküket, képeket tesznek fel magukról a különböző közösségi oldalakra, bizonygatván mennyire fittek.

Caroline Berg Eriksen (aki nem mellesleg a norvég élvonalban játszó Lars-Kristian Eriksen felesége) alig négy nappal azután, hogy életet adott kislányuknak, már fel is töltött egy képet magáról.

Ezen tökéletesen lapos hassal, egyetlen deka felesleg nélkül látható, ami eléggé kiborította a norvég kommentelők egy jelentős részét. A saját jogon is hírességnek tekinthető fitneszblogger lépése ugyanis egyesek szerint „rendkívül provokatív".

babakocsival.jpg

Magamutogatás lenne?

Az persze érdekes kérdés, hogy miként lehet 4 nappal szülés után így kinézni (ha csak a természetes biológiai folyamatokat vesszük, akkor a magunk részéről elképesztő csodaként és különleges adottságként tudunk csak tekinteni egy olyan hasfalra, amin semmi nyoma 9 hónap várandósságnak), és egy másik kérdés, mit kellett ezért tenni a terhesség alatt.

A támadások egy része magamutogatásnak tartja a posztolást, míg mások szerint Caroline Berg Eriksen nem is emberi lény, ha így néz ki.

Megszólalt egy orvos is, a Norvég Állami Kórház női klinikájának vezetője szerint egyszerűen csak arról van szó, hogy az élet (vagy a természet) igazságtalan.

fitneszguru.jpg

Szeressük a testünket!

„Nem gondolom, hogy neki kellene mennünk Caroline Berg Eriksennek. Az élet nem fair, egyeseknek lapos a hasuk, míg mások kicsit pocakosabb típusok" – mondta Gro Nylander, hozzátéve, a kismamáknak meg kell érteniük, hogy minden test másképp reagál a várandósságra és nem érdemes máshoz hasonlítgatniuk magukat.

„Az a lényeg, hogy szeressük a testünket. Jó dolog, ha szülés után marad rajtunk pár kiló" – tette hozzá.

Maga Caroline Berg Eriksen a következőt válaszolta a kritikákra: „Azért tettem közzé a képet, mert büszke vagyok magamra és a testemre, hogy így viselt egy olyan kemény dolgot, mint a terhesség. Úgy gondolom, minden anyának büszkének kellene lennie".

(via)

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása