Kívül tágasabb

Náci propagandaképek Párizsról

2013.09.17. 06:48, Kívül tágasabb , 6 komment

A képek az voltak hivatottak közvetíteni, hogy a megszállt Franciaország továbbra is virágzik, az emberek pedig vidámak és boldogok az új rendszerben. Bár horogkeresztek lobognak a Champs-Élysées-n, a párizsiak ezt látszatra nem bánják.

horogkeresztes zászlók.jpg

A háború viharai között is divatosan öltözött hölgyek sétálnak, szépítkeznek és a német katonák jelenléte sem zavarja őket, akik ráadásul gondtalanul élvezik a párizsi állatkertben a nézelődést.

Andre Zucca francia fényképész eszköze volt a goebbelsi propagandagépezetnek. Korábban sikeres fotóriporter volt, aki a Paris Matchnak dolgozott. De elfogadta a Signal német magazin megbízását, hogy pozitív fényben mutassa be a megszállást.

cámák.jpg

divat.jpg

horgászok.jpg

itt már nem olyan szép minden.jpg

A képek ma is vitatottak, a belőlük nyílt 2008-as kiállítást többen be akarták záratni a képek manipulatív hatása miatt. Ugyanakkor egyes vélemények szerint azt sem szabad elfelejteni, hogy az emberek a háború négy évében is élték az életüket, így a propagandacélok megvalósítása mellet akár a valóság egy részére is rávilágíthatnak a képek.

játszó gyerkek Eiffel torony.jpg

katonák az állatkertben.jpg

katonák piac.jpg

náci zenekar.jpg

Különösen erőteljes a hatásuk, mert azon kevés háború alatti fényképek közül valók, amik színesben készültek, a fotós kivételezett helyzetének köszönhetően. Mindenesetre az élet kevésbé napos oldalát, a megszállt országban kevésbé közvetítik a képek. A szűkös fejadagokat, a 76 ezer francia zsidó a Vichy-kormány által támogatott összegyűjtését.

Andre Zuccát 1944-ben Franciaország felszabadítása után letartóztatták, de sosem ítélték el. Szakmáját is folytatta, 1973-as haláláig esküvőket fényképezett. A képeket a párizsi városi könyvtár vette meg 1986-ban.

kávézós életkép.jpg

menekülők.jpg

metró lejáró.jpg

napszemüveges nők.jpg

sminkelő nő.jpg

nyüzsgő park.jpg

zsidó csillag.jpg

Csatlakozz hozzánk a Facebook-on és a Twitter-en!

Kívül tágasabb

A világ érdekes. Ha érdekel, mi történik a világban körülötted, akkor itt a helyed!

Hirdetés

Gazdagisztán

Nincs megjeleníthető elem

Határátkelő

Nincs megjeleníthető elem

Utolsó kommentek

Innen szemezgetünk

  • BBC News
  • Telegraph.co.uk
  • the Guardian
  • The Independent
  • MailOnline
  • CNN
  • The New York Times
  • POLITICO
  • The Huffington Post
  • Gawker
  • Vanity Fair
  • New York Post
  • Drudge Report
  • EL PAÍS
  • Chinadaily US Edition
  • elmundo.es
süti beállítások módosítása